Közelgő halál
Sok nehézségen mentünk keresztül ebben az életben, kezdtünk "megérni", hogy aztán, mint a körték, lepottyanjunk a fáról a földre.
Mit számít egy embernek, hogy mennyi nehézségen megy keresztül az élete során, ha közel a halálhoz megtalálja a megnyugvást.
A halállal élek, mióta tudom, hogy lélegzem, és hideg gyönyörrel fog elpusztítani, amivel semmi sem veszi fel a versenyt, csak a világosan ragyogó szenvedélyem.
A halál ellenében nem kell egy teljes saját élet, elég egy olyan, amely még nem ért egészen véget.
Ilyen könnyű a halál: a kedves forró ölelése az, mely fáj, de mégis édes. Jer, gyilkos féreg, és éles fogaddal oldd egyszerre föl az élet únott kapcsait!
Nap telik nap után, csak araszolnak a jegyzett idő utolsó szaváig, és minden tegnap a dohos halálba világított utat nekünk, bolondoknak.
A remény mesterkedései, akárcsak az ész érvei, tehetetlennek bizonyulnak a halál kínzó tudatával szemben.
A közelgő halál árnyékában (...) meglepően sokan kapaszkodnak utolsó reményként a vallásba.
Az élet vége még nagyon is élet. A test, a lélek minden kétes rejtelme benne nyüzsög. Aztán a gyász egyértelmű fehéret terít a rejtelemre, förtelemre.
Köszönet neked kortalanság évszakába feledkezett élethosszú késő délutánom köszönöm a folyókra néző ablakokat köszönöm az igaz szerelmeket kiket annak idején adtál és a csöndből születő és váratlan szavakat melyek felvezettek a tiszta napvilágra anélkül hogy hátrafordultak volna hozzám köszönet a barátokért és hosszú visszhangjukért és a hibákért amelyek csak enyéim voltak (...) köszönet nektek test és kéz és két szemem köszönöm a látványokat és pillanatokat melyeket nem látok már soha többé csupán lelki szememmel ahol változatlanok.
Különböző intenzitással, de mindenki fél a haláltól, én viszont úgy érzem, hogy az attól való félelem, hogy nem is éltünk, sokkal erősebb bennünk. Az élet vége felé, amikor az ember rájön, hogy lassan már késő lesz, ez az érzés egyre erősödik.
Felfoghatatlan, hogy milyen szeretetet képes megmozgatni az aggodalom és a halál vaksin is kivehető körvonala.
Nem szabad félni. Mindenki meghal egyszer, az én életemnek pedig most lesz vége, ez az epizód az utolsó felvonás, nem lesz több. Olyan nyugalom töltött el, ahogy néztem éjszaka az ürességet. Nem volt abban semmi irgalom. Ott volt a halál lehelete a nyakamon, nem volt az semmilyen szagú, de különösképpen félelmetes se. Olyan egyszerű volt, és hétköznapi, hogy jómagam is megdöbbentem. Akkor ez lenne az, amitől az emberek annyira nagyon rettegnek? De hát ez semmi. Elfogadtam, hogy megtörténik velem.
Nem bírtam eldönteni, hogy hamvasztást akarok-e, vagy sima elföldelést. Azért sok érv szólt a hamvasztás mellett, de a koporsóra hulló föld hangjának drámaiságáról nehezen bírtam volna lemondani. Annyira morbid, ugye? Inkább vicces. Humor nélkül ezt nehezen lehetne felfogni, senki ne ringassa magát abba a tévhitbe, hogy ezzel nem lehet viccelni. Mert ki kell nevetni ezt az egészet, persze a felelősség birtokában, na, úgy megengedhetjük magunknak a humort. Az élet ennyire sablonos és morbid.
Facebook
Pinterest