Koronavírus
Ha a járvány és a világ(rend) radikális összetartozását elfogadjuk, akkor elsősorban nem az a fontos, hogy milyen lesz, vagy az, hogy milyen legyen a majdani világ, hanem az, hogy most milyen, és mitől ilyen. Nem az, amit nem tudunk, amit ki kellene dolgozni a nagy jövőcsinálásban, hanem mindaz, amit eddig is tudtunk, most is tudunk.
A hidegháború korszakának egyik félelmetes híre a neutronbomba felfedezése volt, amely nem rombolja le a településeket, csak az embereket öli meg. A kihalt városokban érintetlenül megmaradnak az épületek, enyészetre várva. A koronavírus járványa ehhez képest puha biológiai fegyvernek tűnik, amennyiben az emberek többségét nem öli meg, de megváltoztatja az egész társadalom magatartását. Az izoláció, az atomizáció és a fizikai távolságtartás társadalmi méretűvé vált.
A járvány "demokratikus", abban az értelemben, hogy a vírus nem válogat az áldozatokban: kortól és fizikai állapottól függetlenül bárki a célpontja lehet. Keveseket öl meg, de mindenkit megrettent, noha a jómódúak sokkal jobban meg tudják szervezni a védekezésüket. A betegeket, a szegényeket, a veszélyeztetett munkahelyeken dolgozókat és az idősebbeket a járvány jobban sújtja. Többek között azokat az orvosokat, nővéreket és tanítókat, akik munkáját a társadalom kevésbé ismeri el. Mindazok, akik az átlagnál amúgy is védtelenebbek és kiszolgáltatottabbak, a járvány végén még rosszabb helyzetbe kerülnek. Őket sújtják leginkább a járvány gazdasági hatásai, amelyek széles skálán mozoghatnak a munkanélküliségtől az éhezésig. Az állami újraelosztási politika változásaiban mérhető ilyenkor a társadalmi szolidaritás. Ilyenkor derül ki, hogy az adott közösség számára mit ér egy ember élete.
Azon az ablakon át, amit a koronaválság nyitott a jövőre, jelenleg félelmetes a kilátás. Nincs más megoldás a gazdasági értékképzés, a demokrácia, a klíma és az egészségügy válságára, mint a progresszív politika és az európai szolidaritás. A jövő vagy progresszív, vagy nincs.
Amikor a mostani járvány hullámai elülnek, és a világ dolgai megpróbálnak visszatérni a régi kerékvágásba, kiderül majd, hogy ez nem lehetséges. A globalizációval kiteljesedő korszak fordulóponthoz érkezett, az út ettől kezdve folyvást lefelé visz. Az ember pusztító beavatkozása a földi életet fenntartó rendszerek lassú összeomlásához vezet, ennek jelei egyre nyilvánvalóbbak, süketnek és vaknak kell lennie, aki nem akarja őket észrevenni.
Ami ma Vuhanban történik, holnap már történhet Marosvásárhelyen is. Bizonyos értelemben így volt ez száz esztendővel ezelőtt a spanyolnátha idején is, amibe több tízmillióan haltak bele. De akkor esély sem volt a globális együttműködésre. Most talán van.
A koronavírus szélsőséges módon kisegíti belőlünk azt, ami eddig is jellemzett bennünket. A jót is, a rosszat is. Mi teszteljük a koronavírust, a koronavírus pedig tesztel bennünket.
Kényszerből mindannyian egy-egy kis, szűk csónakban evezünk a "világ-óceánban". A koronavírus kényszerített oda, leszalámizott minket. Digitálisan össze vagyunk kötve. Tudunk úgy együttműködni, hogy nem vagyunk egy helyen, hanem akár egy másik kontinensen. De az élet minden, csak nem normális.
A válóperes ügyvédek lesznek a koronavírus igazi nyertesei. Most a tartósnak hitt házasságok is tönkremennek.
Amikor mennek azok a reklámok, ahol egymás kezét fogja egy fehér, egy fekete, egy sárga, meg egy piros gyerek nagy szeretetben, nos, azok az idilli képek addig tartanak, amíg van elég maszk. Ha nincs elég, akkor az általában úgy néz ki, hogy a fehér gyereken van, a többi meg nézi. Erre tartunk most. A népek baráti egymás mellett élése szempontjából ilyenkor mindig rezeg a léc. Lehet úgy dönteni, hogy tudatosan leverjük ezt a lécet, hogy csak a mi országunk számít és mindenki más pusztuljon el, de globális ügyeket így nem lehet megoldani.
Nem tudjuk, tanulunk-e a krízisből, és racionalizáljuk a társadalmat, vagy a szembenézés helyett még nagyobb válságokba sodorjuk magunkat. Egyik oldalról itt lenne a lehetőség a modern technika és tudomány eredményeinek adaptálására, a társadalom, a gazdaság, az oktatás működésének jóval hatékonyabb megszervezésére. A másik oldalról viszont a történelmi tapasztalat azt súgja, hogy a krízisek felszabadítják az ordas eszméket, melyek készen állnak a hatalom gyeplőjének átvételére.
Facebook
Pinterest