Kihalás
Hajlamosak vagyunk (...) azt hinni, hogy a kicsi és nem ehető élőlényekre kevésbé van szükségünk."Hát kihalnak, na és? Csak nem fontosabb néhány haszontalan gyom és csúszómászó, mint az ember?" Ez a látszólag józan felfogás nem veszi tudomásul azt a ma már nyilvánvaló tényt, hogy a természetben szinte semmi nem haszontalan: a vad fajok olyan szolgáltatásokat nyújtanak nekünk, amiket nélkülük csak igen körülményesen tudnánk megszerezni. Ráadásul igen drágán is, míg ők ingyen adják. Elvesztésük ugyanolyan veszélyekkel jár, mintha, mondjuk, egy repülőgépből kihullanának az apró és látszólag jelentéktelen tartószegecsek.
A sokszínűség (...) nem azért fontos, hogy a biológus fel tudjon sorolni hétszáz lepkefajt. Fajok pusztulnak ki mindig, ezzel semmi gond nincs - egészen addig, amíg van több, amely ellátja azokat a funkciókat.
Egyetlen fajra sem mondanám, hogy nyugodtan kiirtható. Nem lehet büntetlenül elpusztítani bármit, az ugyanis, még ha előre nem is tudjuk, hogyan, de hathat az egészre. Ez a mostani idők egyik legnagyobb tanulsága.
Kiirthatjuk hétfőn az elefántokat. Nem nagyon fog történni semmi. Kedden a flamingókat. Szerdán a gilisztát. Egyszer csak összeállnak a hatások, és összeomlik az egész, kő kövön nem marad.
Nem lesz vége a világnak, ha nem élnek benne többé emberek (...). Inkább azt mondanám, ellenkezőleg. Nagyon is jót tenne a világnak.
Sokan azt hangoztatják, hogy létezett olyan idő, amikor az emberiség harmóniában élt a természettel. De ilyen idő soha nem létezett. Maguk az emberek harmóniában éltek a természettel. De az emberiség sohasem. A világ bármely pontján bukkantunk is fel, nyomunkban járt a kihalás.
Hacsak valami kataklizma el nem pusztítja a Földet, például a Nap kétmilliárd év múlvai vörös óriássá duzzadása, ami fölégeti a bolygónkat, akkor az emberiség megmarad. Lehetnek szörnyű periódusok, a civilizációk összeroppanhatnak, borzalmas hellyé tehetjük a Földet, de az emberi faj vélhetően nem tűnik el, ennél már jobbak vagyunk. Hogy hányan és milyen minőségben maradunk fönn, az a kérdés. És emiatt kell törekedni a környezetünk védelmére is.
Miért gond a fajkihalás? Miért gond, ha megváltoznak az ökológiai kölcsönhatások? Nem ez a világ természetes rendje? Ez volt a Föld történetében mindig. Igen. Voltak kihalások, voltak környezetváltozások (melegedések és lehűlések is). Mi viszont azt tudjuk, hogy ebben a környezetben megél az ember és a civilizációja. A más környezetekről ezt nem tudjuk.
Ne higgyenek a fanatikus természetvédőknek, akik azt állítják, hogy őseink harmóniában éltek a természettel. Már jóval az ipari forradalom előtt a Homo sapiens tartotta a legtöbb növény- és állatfaj kiirtásának rekordját. Miénk a kétes dicsőség, hogy a biológia történetének leghalálosabb faja vagyunk.
Ha nem fejlesztjük tovább a technológiánkat, akkor nem az lesz a kérdés, hogy kihal-e az emberiség, hanem csak az, hogy miként: aszteroida, szupervulkán-kitörés, az öregedő Nap heve vagy valamilyen más csapás okozza-e a vesztünket.
A dinoszauruszok szinte semmi nyomot nem hagytak maguk után. Kivéve néhány borostyánba zárt csontot, a gyomruk tartalmát, a székletüket. Csak remélni tudom, hogy mi ennél érdekesebb emlékeket hagyunk magunk után.
Amikor egy nyelv kihal, az ugyanolyan fajta veszteség, mint amikor egy faj hal ki, és amikor e nyelv által hordott kultúra hal ki, akkor az még nagyobb veszteség.
Facebook
Pinterest