Internet
Minden ember két univerzumba születik: a fizikai valóságba és a kibervilágba.
A kibertér kétségtelenül megsokszorozta az ismerkedési lehetőségek számát. Az emberek sokkal könnyebben eldönthetik előre, hogy egy potenciális partner tetszik-e nekik. Az igazi teszt azonban továbbra is két élő test találkozása a valós térben, ahogy a tekintetek találkoznak, az ajkak összeérnek, és az ismerkedők kitapogatják, hogy összeillenek-e.
Korábban sok munkával járt megírni egy levelet, megcímezni és felbélyegezni egy borítékot, és elvinni a postaládáig. Napokba, hetekbe, esetleg hónapokba telt, mire választ kaptunk. Ma összeüthetek egy e-mailt, elküldhetem a világ másik felére, és (ha a címzett épp online van) egy percen belül választ kaphatok rá. Megspóroltam egy csomó időt és vesződséget, de nyugodtabb lett vajon az életem? Sajnos nem. A kézzel írt levelek korában az emberek általában csak akkor írtak, ha fontos mondanivalójuk akadt. Nem vetették papírra az első dolgot, ami az eszükbe jutott, hanem apróra átgondolták, mit akarnak mondani, és hogyan fogalmazzák meg. Hasonlóképen átgondolt válaszra is számítottak. A legtöbben nem írtak, és nem is kaptak havi néhány levélnél többet, és csak nagy ritkán éreztek kényszert arra, hogy nyomban válaszoljanak egyre. Ma napi több tucat e-mailt kapok olyanoktól, akik azonnali választ várnak. Azt gondoltuk, időt takarítunk meg; ehelyett tízszeres fordulatszámra pörgettük fel az élet mókuskerekét, és sokkal szorongóbbá, idegesebbé tettük napjainkat.
Az internet olyan fegyver, amit jóra és rosszra is lehet használni, de létezni nélküle már nem lehetne.
A törvények rendszerint olyanok, hogy nem lehet a segítségükkel meggátolni mondjuk egy bombarecepteket közlő weblap fenntartását - és valószínűleg nem is kell. Az éppen elég, ha a weblapnak helyet adó Internetszolgáltató a felhasználók nagy többségével egyetértésben úgy dönt, hogy az ilyesmi megengedhetetlen, és eltávolítja a kérdéses információkat. Jobb esetben az utcák sem azért biztonságosak, mert minden sarkon ott áll a rendőr, hanem azért, mert a járókelők is meg vannak róla győződve, hogy mi engedhető még a szabadságjogok nevében, és mi nem.
Ha már "függő" típusok vagyunk, sokkal kisebb gond, ha a mobiltól vagy az internettől függünk, mint például a drogoktól.
Az őskorban az egész napos öldöklés és gyűjtögetés után körülültük a tüzet. A tűz körül ücsörgés szokása egészen a közelmúltig fennmaradt, csak az 1950-es években vette át a helyét a tévénézés. Még akkor is együtt ücsörögtünk, de már nem beszélgettünk, nem gondolkodtunk. Ma meg már nem is ugyanazon a díványon ülünk, nem is ugyanazt a képernyőt bámuljuk, mindenki a saját kütyüjével van elfoglalva, és észre sem veszi, hogy valahol még lobog a tűz.
Az internet az elmúlt évtizedek legnagyobb találmánya, a valódi sajtószabadság és demokrácia egyetlen garantált helyszíne, a fogyasztó által alakított médiatartalmak fellegvára. Hasznos, jó, izgalmas, mi lenne velünk nélküle. De vajon tényleg annyira természetes dologként kell kezelnünk a durva támadásokat? Egy közszereplőnek valóban mindent el kell viselnie? Azt hiszem, nem. Félreértés ne essék, a kritika, mint olyan, nem zavar. Sőt kifejezetten jól jön akkor, amikor a gyarló ember túlságosan el van foglalva magával. Léleképítő érzés néha szembesülni azzal, hogy az, amit létrehozok, legyen írott vagy beszélt szöveg, hatással van az emberekre. Megmozgatja, válaszra sarkallja őket, reakciót vált ki belőlük. Fontos pillanat ez egy tartalom-előállító iparos életében, mert szembesíti a felelősségével. A nettó gonoszság, az aktív hazudozás, a szándékos mocskolódás viszont nem esik ugyanebbe a kategóriába. Mert attól, hogy az ember nyilvános szakmát választott, még ember marad. Úgy is, mint mindenki mással egyenrangú élőlény.
Közös feladatunk elérni, hogy a web mindenkié legyen, ehhez mindenkire szükség van, aki formálja ezt a technológiát, a CEO-któl a mérnökökön át a kutatókig és a köztisztviselőkig.
A mobiltelefonok mintegy húszéves színre lépésük óta uralkodnak az emberek felett. Nem kellett húsz év, hogy megtudjuk, nélkülük is megvoltunk ugyan, mégis úgy uralkodnak felettünk, mintha erre lenne szükségünk. Az ember feltalálta a mobiltelefont, de ezzel együtt feltalálta az aggodalmat is, amelynek nincs mobilja. Lehet, hogy ilyen lehetett, amikor a levelet feltalálták. Ugyanúgy, akár az internetet. Amikor az emberek létrehoznak valamit, valami mást el is veszítenek.
Mindenkinek a múltjában van valami, valami kompromittáló, eltemetve a byte-jai között - ha nem a fájljaiban, akkor az e-mailjeiben, ha nem az e-mailjeiben, akkor a böngészési előzményeiben.
Aki még sosem próbálta úgy csinálni, mintha az élete múlna rajta, az nemigen képes felfogni, mennyire nehéz anonimnak maradni a neten.
Nem a világ lett rosszabb, a hírszolgáltatás lett jobb.
Mi olyan világban élünk, ahol minden egyes újonnan kieresztett fingnak ellenőrzés nélkül, futótűzként terjed a híre. A leghomályosabb híresztelést is egyből a világba tweetelik, twitterelik, skype-olják, e-mailezik, SMS-ezik az emberek, vagy csak körbekürtölik régimódian, ha lemerült az aksi.
Facebook
Pinterest