Internet
A világháló mérhetetlen gazdagsága (...) a lineáris elmét, amely nyugodt, koncentrált, és nem lehet elterelni a figyelmét, félrelöki egy újfajta elme, amely rövid, feldarabolt és gyakran egymásba érő adagokban akarja és kénytelen magába szívni és szabadjára engedni az információt - minél gyorsabban, annál jobb.
A világháló csak azért ragadja meg a figyelmünket, hogy aztán szétszórja. Erősen magára a médiumra koncentrálunk, a villogó képernyőre, de közben elvonja a figyelmünket az, hogy folyamatosan bombáz bennünket egymással versengő üzenetekkel és ingerekkel.
Új, hosszú távú emlékek tárolásakor nem korlátozzuk szellemi képességeinket, inkább megerősítjük őket. Memóriánk minden egyes bővítésével együtt jár intelligenciánk növekedése. A világháló a személyes memória kényelmes és vonzó kiegészítése, de amikor az internetet ez utóbbi helyettesítésére kezdjük el használni, és megkerüljük a konszolidálás belső folyamatait, fennáll annak a veszélye, hogy elménk gazdagságát korlátozzuk.
A kultúra több, mint - ahogy a Google fogalmaz - a "világ információinak" az összessége. Több annál, amit bináris kódokra redukálhatunk és az internetre feltölthetünk. A kultúra csak akkor őrizheti meg létfontosságú szerepét, ha minden egyes generáció tagjainak elméjében sikerül megújulnia. A memória kiszervezésével a kultúra elsorvad.
Az internet is csak addig olcsó, ameddig senki nem törődik a hitelességgel és a minőséggel.
Az internetes-facebookos világban mindenki bátor forradalmár, fröcsöghet mindenről, anélkül, hogy értene hozzá.
Az internet egy új világ, ami mindenki számára lehetővé teszi a kommunikációt, az információcserét, és mindemellett tökéletes piactér, ami felgyorsítja mindenkinek az életét. Szóval, az internet számomra az emberiség eddigi legnagyobb találmánya.
Az olyan dolgok, mint a Wikipédia, segítik a társadalmi haladást, és gyorsítják a fejlődést. Ha kutató vagy, és szükséged van valamilyen információra, manapság már gyorsan megtalálhatod, ezáltal pedig sokkal gyorsabban halad a fejlesztésed is.
Az internet sok gyerek számára az önmegvalósítás eszköze. Lehetővé teszi, hogy felfedezzék, kik is ők, és mivé akarnak válni, ez azonban csak akkor működik, ha megmarad magánjellegűnek és névtelennek, ahol lehet úgy hibázni, hogy közben senki sem figyel meg. Attól tartok, az én generációm volt az utolsó, amely élvezhette ezt a szabadságot.
Azt mondják, hogy az embernek ráguglizni a saját nevére olyan, mintha belépne egy olyan szobába, ami teli van emberekkel, akik csupa rosszat beszélnek róla. Tehát ilyenkor a mazochizmus keveredik az egomániával. Általában azért keresel rá magadra, hogy szépeket olvass saját magadról, de csupa szörnyűséggel találkozol. És ez akkor is így van, ha húsz kommentből tizenkilencben agyondicsérnek, ám ez az egy rossz is teljesen tönkre tudja tenni a napod.
Gyermekeinket (...) az internet által megígért határtalan szabadság helyett a virtuális jelenlét és a teljesen digitális világ áraként valóban a teljes ellenőrzés fenyegeti? Egy óriási, kapzsi marketingmasina áldozataivá válnak, amely az egész világot behálózva, minden irányból támad? Ez a veszély csak akkor fenyegeti őket, ha nem értik meg ezt a szép, új médiavilágot. Ezért kell elmagyaráznunk nekik, hogy tisztán lássák. Minden egyes alkalommal.
Az internet nem ördögtől való, persze lehet ördögtől való célokra használni, de ha ezt észben tartjuk, nagy bajunk nem eshet. Nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki, mint ami.
Az emberek kezdik más szemszögből figyelni a belső idő fogalmát. De még mindig rengetegen vannak, akik a hétköznapi rohanás közepette elfelejtik az értékeket, a fontos találkozásokat, a kütyüjeiket nyomogatják (magamon is tapasztalom), és egyre gyakrabban látok mobilozó embereket a színházakban, akik mellékesen élvezik az előadásokat, csak közben görgetik az idővonalakat, várják az üzeneteket... mindenkinek van valami fontosabb dolga a jelennél.
Nekem az internet nyűg. Nekem a virtualitás személytelen, kivagyi, kétarcú isten.
Facebook
Pinterest