Hasonlat
A nők olyanok, mint a szirénák: nem mindig szólnak, ha baj van, de ha szólnak, általában baj van.
A félelem olyan, mint egy hatalmas, megzabolázhatatlan hullám. Amire megtanulhatunk ügyesen felfeküdni, és ha eléggé bízunk magunkban, akkor kellően ellazulva képesek lehetünk felvenni a hullám ritmusát. Ez esetben is dobál is minket egy darabig a hátán, de végül ad egy jókora löketet, amellyel kisodor minket a partra.
Az idő olyan, mint a bankkölcsön: akkor kapja meg az ember, ha már annyija van, hogy nem szorul rá.
A Függetlenségi nyilatkozat olyan, mint egy térkép. Az ember bízik benne, de csak akkor győződhet meg róla, ha kimegy, és próbára teszi.
A költemény olyan, mint az ima, sajnálatos szenvedélyeket ébreszt. Istentől várod, hogy mentsen meg, pedig rajtad áll a dolog. A költészet és az imádság olyan gondolatokat ültet el benned, amelyek a halálodat okozhatják, mert közben nem figyelsz a világ könyörtelen működésére.
Az emberek a hazugsággal úgy vannak, mint szervezetünk a vitaminokkal. Egy bizonyos mennyiségnél többet nem tudnak felvenni.
Azt hiszem, a szerelem olyan, mint egy cápa: ha nem tud előre menni, előbb-utóbb beledöglik.
Álmodunk a reményről, változásról, tűzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és evilági élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül.
A depresszió... olyan, mint a rák: a figyelmes szem számára a daganat eleinte nem is látható, aztán egy napon - bumm! - ott a háromkilós végzetes tumor az ember agyában, gyomrában vagy lapockájában, és ami meg akar ölni bennünket, azt a saját testünk hozta létre.
A barátság az olyan, mint a
játszótéren a mérleghinta.
Mikor az egyik van felül,
a másik addig lent csücsül.
Ha egyik sincs a másik felett:
egyensúlyba kerültetek.
A hírnév olyan, mint a futóhomokból emelt domb. A szél egy ideig növeli, egyre jobban kiemelkedik a pusztából, és amikor már túl nagyra nőtt, akkor belekap a vihar és szétszórja. Volt, nincs, nem marad utána semmi.
A hírnév nem jelent semmit önmagában, nem teszi tökéletessé az életed. Olyan ez, mint a délibáb: minél közelebb érsz hozzá, annál tisztábban látod, hogy nincs ott semmi, csak az agyad űzött veled tréfát.
A hírnév olyan, akár egy csatahajó: ha egyszer elindul a maga útján, nem lehet feltartóztatni.
Facebook
Pinterest