Hol vannak ezek az emberek, amikor nem a Facebookon? Miért nincs közöttük néhány, aki nemcsak csetelni, hanem beszélgetni is szeretne? Hogy volt ez régen?
Bolond egy világ! Félismerősök minden pillanatát követi az ember, arról meg, akit szeret, semmit nem tud.
Az emberek kezdik más szemszögből figyelni a belső idő fogalmát. De még mindig rengetegen vannak, akik a hétköznapi rohanás közepette elfelejtik az értékeket, a fontos találkozásokat, a kütyüjeiket nyomogatják (magamon is tapasztalom), és egyre gyakrabban látok mobilozó embereket a színházakban, akik mellékesen élvezik az előadásokat, csak közben görgetik az idővonalakat, várják az üzeneteket... mindenkinek van valami fontosabb dolga a jelennél.
Ami igazán tönkretesz, az az, hogy az emberek elfeledkeznek a létezésemről. Ha elmentem nyaralni vagy bulizni és nem írtam ki Fb-ra, akkor ez megtörtént egyáltalán?
Az emberek ma már tényleg nyugodtabban osztanak meg nem csak egyre több és többféle információt, hanem egyre nyíltabban és egyre több emberrel. Ez olyan új társadalmi norma, ami idővel elfogadottá válik.
Nem értem, miért igyekeznek az emberek mindenáron megosztani a nyilvánossággal a magánéletüket. Elfelejtik, hogy az ismeretlenség hatalmat ad.
21. század. Egy kapcsolatnak akkor van vége ténylegesen, amikor egy közösségin megváltozik a státusza.
A Facebook elvileg közösségi oldal, ám úgy látom, a legtöbb ismerősöm, magamat is beleértve, túl sok időt tölt a saját profilja szerkesztgetésével meg a mások üzenőfalának összefirkálásával ahelyett, hogy inkább személyesen találkoznának.
Akik valami komolyat akarnak írni a Facebookra, szerintem igazán eltalálhatnának legalább egy-két helyesírási és központozási szabályt.
Ha az identitásodat pusztán a barátokra, a népszerűségedre vagy a facebookos lájkok számára alapozod, megtörténhet, hogy feladod a saját nézeteidet, elveidet, vagy aszerint alakítod őket, hogy megfelelj a barátaidnak. Pedig akár hiszed, akár nem, eljön a nap, amikor nem a barátok lesznek a legfontosabbak az életedben.
A Facebook semmi más, mint a rengeteg érzelmi feszültséggel élő, önmagát becsapó ember kompenzációs eszköze.
A Twitter olyan, mintha a Facebook züllött unokatesója lenne. Olyan ostoba és ribis dolgokat művel, amit a felelősségteljes kuzinja soha.
Jobban szeretem a Facebookot a valódi emberekkel folytatott társalgásnál, mert itt nem kell megvárnom, hogy valaki befejezze a mondandóját, mielőtt valami bárgyú, irreleváns megjegyzést tennék.
Facebook
Pinterest