Élet értelme
Az élet értelme az élet valamennyi apró eseményében benne van. Jelen van a megteremtett formák és jelenségek végtelenségében.
Az élet értelmét az alkotja, amikor szembeszállunk a félelemmel, ami a lelkünket uralja.
Mi az az erő, amely messzire vezet a megszokott világ kényelmétől, és rávesz, hogy inkább vállaljuk a kihívások seregét, noha tudjuk, hogy e világ dicsősége múlandó? Úgy hiszem, hogy ezt az ösztönző erőt úgy hívják, az élet értelmének keresése. Sok-sok éven át kerestem a biztos választ könyvekben, művészetekben és tudományokban, követtem érte veszélyes és könnyű utakat, és számos választ találtam. Most már meggyőződésem, hogy biztos választ sosem kaphatunk ebben az életben, de végül abban a pillanatban, amikor ott állunk a Teremtő előtt, meg fogunk érteni minden lehetőséget, amelyet valaha felkínáltak nekünk.
Az élet értelme, hogy higgy önmagadban, és próbáld elfogadni az élet által nyújtott tanításokat, bármi is legyen az. De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az élet nem csupán egyfajta akadálypálya, amely a fejlődésünket kell hogy szolgálja. Az élet egy ajándék, amelyet ízlelgetni, élvezni és teljes egészében megélni kell.
Elismerem, nem könnyű megtalálni a helyes formát, de ha megtaláljuk, sikerül valami egészet csinálni magunkból, és azt hiszem, ez az élet értelme.
A fájdalomban leljük meg az élet értelmét, és a születéssel veszítjük el kegyelmünket.
Manapság az emberek rühellik a tökéletlenséget. Na persze, nem a szellemit. Mellesleg szerintem nem az eszményi szépség elérése az élet értelme, hanem valami merőben más.
Az ember jár-kel a világban, mint valami nyugtalan vadállat, és valamit keres. De alighogy megtalálja, már hasznot akar belőle, és ezzel el is rontja a dolgokat. Mert a világ nem arra való, hogy hasznot hozzon valakinek. A világ arra való, hogy szép legyen, békés legyen, jó legyen. Hogy élni lehessen benne, fáradsággal, de haszon nélkül. Mert az élet értelme a szép. És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált. Pedig ma már annyira van vele, hogy ha valami szépet meglát, nyomban arra gondol: mi hasznom lehetne ebből? S ezért van az, hogy amit ilyen céllal fölépít, az hamarosan le is dől. Legtöbbször egy másik ember dönti le, aki irigyli a hasznot, és a helyén nem marad más, csak egy folt csalán: az ember örök nyoma.
Az élet értelmét nem fogjuk megtalálni egy valaki más által megírt, kő alá rejtett levélkében. Csak akkor találjuk meg, ha önmagunkból kiindulva értelmet adunk neki.
Ha tanúi lehetünk egy születésnek, többé nem kérdőjelezzük meg az élet értelmét, egyszerűen tudjuk, hogy van.
Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírásánál alig is jönnek számba. Az érzés az, ami megtölti az embert, jóval és rosszal, széppel és csúnyával. S az érzések felszínén páraként lebeg a hangulat s váltakozó színeit rávetíti mindenre, ami körülöttünk van. Gondolatainkra, szavainkra, beszédünk ritmusára, mindenre, ami belőlünk való. És így magára a világra is. Mert igaz, hogy minden, ami van, idegen tőlünk, egyforma rideg anyagiság s túlél bennünket, embereket. De amilyennek látjuk azt, ami van: az belőlünk való.
Nem az élet értelme a fontos, hanem az, hogy mennyire tudsz megfeledkezni róla.