Depresszió
Soha nem kapom vissza az éveket, amelyeket azzal töltöttem, hogy utáltam a világon mindenkit, beleértve saját magamat.
Ha valaki depressziós, megfelelő gyógyszerekkel és pszichoterápiával könnyen meg lehet gyógyítani. Bármennyire gyógyszerellenes is a világ, sokszor ez a legjobb segítség. Nem a gyógyszer fogja megoldani az életét, de a képességét visszakapja, hogy saját maga kijöjjön a zsákutcából és elinduljon egy másik irányba. Amikor pedig már tünetmentes, azaz nincsenek jelen a depresszió tünetei, magától is visszatér a jobb jövőbe vetett hite.
Eddig feketének és fehérnek láttam a világot, de hirtelen minden szürke lett.
Nem akarok tovább élni. Életem legnagyobb része azzal telik, hogy arra gondolok, nem akarok élni. Az egyetlen hely, ahol boldog vagyok, az ez, ahol tanítanak minket, ahol mindig valami másra kell gondolnom, vagy könyveket kell olvasnom, vagy esetleg még a moziban. Vagy az ágyban. Egyedül akkor vagyok boldog, amikor megfeledkezem a létezésről. Amikor csupán a szemem, a fülem vagy a bőröm létezik.
Ha a szürkeállományunk rózsaszínűbb volna, akkor az embereket kevesebb sötét gondolat gyötörné.
A megmagyarázhatatlan eredetű feszültséget szorongásnak nevezzük. Bármi, aminek oka van, az csak feszültség, semmi több. Az egzisztenciális félelem nem szorongás, hanem feszültség, mert ha az egzisztenciális gondjaim rendeződnek, akkor elmúlik. Nem szorongás, csak feszkó. Tehát a depressziónál és a pánikbetegségnél soha nem találunk okot, a depresszív reakciónál és a pániknál viszont mindig van ok.
A létfájdalom (...) azonmód bedugja a lábát az ajtórésbe, és ha egyszer bejutott, többé nem tágít.
Ha valaki semminek nem tud örülni, még percekre sem, az már nem tesz különbséget öröm és bánat között. És ez a legnagyobb rossz, ami emberrel történhet.
Néha nagyon kevés is elég a megkeseredéshez. Van, akit még a háború sem keserít meg, és van, akinek elég, ha egyszer megszégyenül. Nincs honnan tudjuk, kinek mennyi kell.
Gondolataink szelektálásra, kontrollálásra és elengedésre várnak! Ha kritika nélkül elhisszük őket, teljesen kiszolgáltatottá válunk a saját negatív gondolati folyamatainknak.
Ha egyszer le van lombozva, az rémes. Az ember fél és izzad, mint a fene, és közben el nem tudja képzelni, mitől fél. Mintha valami borzasztó dolog készülne történni, csak éppen nem tudni, mi.
A bánatot (...) nem lehet eltemetni. Újra és újra felüti fejét, minden állandóan ismétlődik.
Ilyen leírhatatlanul borzalmas sorsa senkinek sem volt még, mióta világ a világ, és senkinek sem lesz, míg csak világ a világ.
A neurózis. A hisztéria. A depresszió. Az Igazi Férfi ezeket nem ismeri. Szomorú lehet, depressziós soha. Mert az már az önelvesztés jele. A depresszió nem egyéb, mint a szellem elárulásának a következménye.
A lelki depresszió egy bizonyos állapotában mindaz, ami bennünket rendes körülmények között bosszant, és belőlünk egészséges méltatlankodást vált ki, bágyasztó, tompa és hallgatag búbánattal üli meg lelkünket.
Facebook
Pinterest