Búcsúvers
A szeretők hallgatva álltak,
A tóban elrejtették szivüket
S megbeszélvén a hullámokat,
Széjjelváltak.
Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.
Isten veled,
Vigasztaljanak méltóbb, zengőbb versek,
Isten veled,
Vigasztaljanak zengőbb, szebb szerelmek,
Isten veled,
Nézd, fény ragyog a gyönyörű világon,
Csak ennyi, lásd,
Hogy én eltűntem és hiányzom.
Már eltűnt régen a hajó Veled
és én még mindég kendőt lengetek.
S amíg távolba réved a szemem,
arcod vonásait idézgetem.
Tengerverés csapdos a partokon,
benne hangod zenéjét hallgatom.
S a szélben, mely hajamba beletép,
ott érzem még kezed melegét.
Látlak én még, látni foglak,
És szüntelen gondolok rád.
El nem válok soha tőled;
Mégis, mégis... isten hozzád!
Béke veled, béke szívem.
Válni kell, váljunk szelíden.
Teljesülés ez a bús út.
Nem halál. Mondj néma búcsút.
Bánatunkból dal, mesés lesz,
vágyunkból emlékezés lesz.
Bámulok a távozó hajó után.
Nem ugorhatok a tengerbe, szép a világ.
Nem sírhatok, hisz férfi vagyok.
Isten veled! Ma oly dal kél szívemben,
Mint boldog visszhang bús szőlőhegyen,
Mely várni fog fagyos, fehér telekben.
A szőke napra vár.
Isten veled napom, egyetlenem.
Ha valaha találkozunk még,
Fordulj el és ne nézz reám.
Közönyt erőszakolni fájóbb
A gyűlöletnél is talán.
Isten veled hát! A mi elmult,
Örökre elmult: mért siratni?
Lásd, engem épen az vigasztal,
Hogy vígaszt semmi sem tud adni.
Facebook
Pinterest