Búcsúvers
Csukd be az ajtót, vissza se nézz:
várni a könnyebb, menni nehéz,
lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul,
mindig lesz, aki vár, aki fél,
mindig lesz, aki vissza se tér,
megszül, és meghal, és elhagy.
Búcsút mondtál
de nem hagytál többé egyedül lennem
álmomban sem s az ébrenlét óráiban sem.
A befejezés lett a kezdet.
Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsuzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!
Olykor a nap egy percre fölragyog,
Aztán megint köd ül a bérc felett -
Légy oly vidám, amily bús én vagyok -
Isten veled.
Szálljon feléd, ha elbúcsúzunk,
Lelkem utolsó sóhaja.
És vidd magaddal ezt a sóhajt,
Fájó, szerelmes levelet,
Ki tudja, hogyha újra eljössz,
Találkozok még teveled?
Habár ez többé nem divat ma,
Nyújtsd búcsúcsókra szép kezed
S nevess síromra akkor is majd,
Mikor már régen nem leszek.
Járj csak boldogan, és reám
emlékezz: tudod, úgy szeretett szívem.
S hogyha elfeleded talán,
emlékedbe idézem én:
kedves volt s gyönyörű közös életünk.
Honnan jött ajtómba hívatlan e bánat?
Még átlépem egyszer az üres szobákat,
mint ki ottfelejtett valamit, a szemnek
téveteg tüzével csöndes búcsút intek.
Ne szánakozz rajtam. Ha keserű is
távozásod, mily szép az emlék,
mit bennem felejtesz.
Fura nép az emberek:
Búcsúzkodni nem szeret,
Nyugton mégis meg nem ül,
Csak búcsúzik mindentől.
Isten veled, leány,
Hosszú időre tán...
Ki tudja, látlak e,
E végső csók után...
Ereszd csókodba hát
egészen lelkedet,
Hogy lelkeddel vegyem
Te szent emlékedet.
Reszket kint a kert virága
Esti szellő hangja kél
Menni készülsz s nemsokára
Bút okozva távozol.
Marad a hiány, a félelem,
hogy tényleg úgy múlt el minden,
ahogy ez az este:
felkapcsolják a villanyt
és te már nem vagy itt.
Nehéz a búcsú,
Ha nem lesz már kitárt kar.
Fájó a búcsú,
Szeretettől szakasztó.
Sokáig szól a búcsú,
Halál haláláig.
De veled marad az elveszített.
Gyöngédsége erősség.
Derűje magasztosság.
Tisztessége tisztaság.
Az elveszítettet megleled.
Búcsúzom, zöld mezők, boldog ligetek,
Hol örömöt lelnek a nyájak,
Hol bárányok legelnek, néma csönd remeg,
S ragyognak az angyallábak,
Osztva láthatatlan áldást,
S vigadalmat folyvást,
Minden virágra és rügyre,
Minden szunnyadó kebelre.
Ilyen nem voltál még soha,
mint ott, abban a búcsúpercben.
Szeretlek... peron, éjszaka,
bánattól hideg kéz kezemben...
Facebook
Pinterest