Anyák napi vers
Hajnaltájban rétre mentem, harmatcseppet szedegettem,
Pohárkába gyűjtögettem, nefelejcsem beletettem.
Hazamentem, elpirultam. Édesanyám mellé bújtam,
Egy szó sem jött a nyelvemre, könnyem hullt a nefelejcsre.
Ha csak egy virág volna, én azt is megkeresném. Ha csak egy csillag gyúlna, fényét idevezetném. Ha csak egy madár szólna, megtanulnék hangján. Ami csak szép s jó volna, édesanyámnak adnám.
Édesanyám, köszöntelek most e meghitt ünnepen, azt kívánom most és mindig, mindig maradj meg nekem.
A világon van sok millió ember, S van sok ezer, ki téged szeret, De hogyha baj van, már egyik sem ismer, S nem törődik senki sem veled. Csak egy van, aki melletted áll mindig, Jó szellemként követ, vigyázva rád - Ha rossz is vagy, ő mindig jónak lát: A te drága, édes, édes, édes jó anyád!
A feleség vigaszra lel, barát helyett kerülhet másik, de van egy árva szív, amely emlékszik, érez mindhalálig. Képmutató és nemtelen világában a rút közönynek, sok álnokság közt egy helyen találtam szent és tiszta könnyet: a szegény anyák könnyeit.
Nem bánom, ha korhol, nem bánom, ha zsémbes. Néha pedig fáraszt, egyenesen rémes, de amikor elmegy, vágyódom utána. - "Öregedő" gyermek kapaszkodó vágya. A hangom elakad, a torkom kiszárad, ilyennek szeretem szerető Anyámat.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom.
És nézni: édesanya alszik e S álmában megcsókolni a szivét S érezni, most is rám gondol szive: Szeretnék néha visszajönni még!
Egész úton - hazafelé - Azon gondolkodám: Miként fogom szólítani Rég nem látott anyám? Mit mondok majd először is Kedvest, szépet neki? Midőn, mely bölcsőm ringatá, A kart terjeszti ki.
Ó ha csillag volnék Kerek égen, Csorogna a földre Sárga fényem - Jaj, de onnan Vissza sose járnék, Anyám nélkül Mindig sírdogálnék.
Hogyha egyszer kis bimbóból Szép virággá érek, Kibontom a szirmaim és Jó anyámra nézek. Amikor majd legszebb leszek, Megcsodál a világ, Édesanya gyenge lesz már, Hervadozó virág. Egy napon majd elbúcsúzunk, Lehullik a szirma, Én pedig csak búslakodom, Harmatcseppet sírva.
Ha küszködök, ha vétkezem, A kezedre emlékezem: Mért nem vagyok most is veled, Lázas, nyöszörgő kisdeded? Fejem öledbe hajtanám, Fehér kezed omolna rám, És mondanám, mint hajdanán, Anyám, anyám! anyám, anyám!
Kedves vagy így, Anyám, hogy most fölém borul hajadból mind a hófehér, és úgy dajkálsz szemed sötét ölén, hogy megszeret az ég és fölcserél; s így szinte jó, ha széthullok én, mint fény a felkavart patak vizén.
Ahány levél lengedez szél ringatta ágon, ahány harmatcsepp ragyog fűszálon, virágon Édesanyám, fejedre annyi áldás szálljon.
Kinyílott a bazsarózsa, kék nefelejcs, tulipán, neked adom anyák napján, édes-kedves anyukám.
Facebook
Pinterest