Idézetek a társadalomról
Senki se menjen sehová, ahová nem viheti magával társadalma, barátai egész körét - nem testileg értve, hanem légkörét. Új társaságában is meg kell óvnia rendes szellemi magatartását s mindennapi társaihoz való reális viszonyát, mert különben a legvidámabb körben is árva lesz, és megfosztva érzi magát legjobb sugaraitól.
A technológiától való félelem olyan, mint egy járvány, mint amikor vírusok grasszálnak. A digitális átalakulás ellenzői, ha tehetnék, a levegőbe repítenének valamennyiünket, nem is szólva a vallásos indíttatású gyilkos fantáziákról, mert természetesen azzal is gyanúsítanak bennünket, hogy istent játszunk. A probléma az, hogy az ember csak azt tudja megvédeni, amivel intellektuálisan azonosul. Márpedig nem állnak minden utcasarkon mesterfokozatú informatikus végzettségű tengerészgyalogosok.
A Vízcsepp minden élet, minden új keletkezését jelképezi. A vízben alakulnak ki az első bonyolult kötések, azokból szerveződnek meg az első sejtek, minden abból keletkezik. Nézzen meg mikroszkópban egy vízcseppet, s egy egész univerzumot fog látni. És még valamit megpillanthat, ami a mi veszekedő, protekcionista struktúrákba széthulló világtársadalmunkból szemlátomást hiányzik: az átláthatóságot.
Néhány főúr vadászterületet akar ebből az országból. Vigyázzanak, mert ha így dolgoznak, a vadak fognak vadászni.
A társadalom sohasem halad. Amit nyer a réven, elveszti a vámon. (...) A társadalom új ügyességekre tesz szert, de elveszt ősi ösztönöket. (...) A civilizált ember kocsit épített, de elvesztette lába használatát. Tud mankón járni, de ugyanannyit vesztett izomerejéből. Van finom genfi órája, de már nem tudja megmondani az órát a nap állásából. Van neki greenwich-i hajózsebkönyve, s biztos benne, hogy az, ha kell, megadja neki a fölvilágosítást, de az utcán járván nem ismeri meg a csillagokat. A nap pályaváltozásait sem figyeli meg; a napéjegyent alig ismeri, s az év egész világító naptárának nem felel meg elméjében semmilyen óralap. Jegyzőkönyvecskéje elrontja emlékezőtehetségét; a könyvtárak túlterhelik természetes eszét; a biztosítótársaságok szaporítják a baleseteket; s kérdés, vajon a gépek nem akadályoznak-e inkább, semminthogy előmozdítanának; vajon a finomulás által nem vesztettünk-e sok energiát?
Mintha belőlünk kivágták volna a férfiúi izmokat és szívet: félénk, kishitű vinnyogók lettünk. Félünk az igazságtól; félünk a sorstól; félünk a haláltól és félünk egymástól. Korunk nem szül nagy és tökéletes embereket. (...) A legtöbb ember fizetésképtelen, még a maga szükségleteit sem tudja kielégíteni; nagyravágyása nincs semmiféle arányban gyakorlati erejével, és éjjel-nappal folyton csak kuncsorog és koldul. Háztartásunk kéregető; művészeteinket, foglalkozásainkat, háziasságainkat, vallásunkat nem mi választottuk, hanem a társadalom választotta azokat számunkra. Szalonhősök vagyunk. Messze elkerüljük a Sors ádáz tusáját, ahol az erő születik.
Koronkint az egész világ összeesküdni látszik, hogy nagyképű semmiségekkel háborgasson téged. Barát, ügyfél, gyermek, betegség, félelem, szükség, jótékonyság: mind egyszerre kopogtatnak a zárt ajtón, és hívnak: "Jer ki hozzánk!" Azonban maradj csak bent, ne keveredj zűrzavaruk közé. Csak gyenge kíváncsiságom adja meg az embereknek azt a lehetőséget, hogy kínozzanak. Mert senki sem férkőzhet közelembe (...) tulajdon cselekedetem révén.
Az ember félénk és mentegetőző természetű. Már nem jár-kél emelt fővel. Nem meri kimondani: "Én ezt gondolom" vagy: "Én vagyok" - hanem ehelyett mindjárt valaki mást idéz.
A Természet nem késik ránk húzni a pártunk rabruháját. Egyszerre csak valamennyiünk arca, alakja egyformává válik, s lassankint megannyian megkapjuk a jó vén szamár arckifejezését.
Magukkal és másokkal megférő népek a jég hátán is gazdagon élnek. Erőszakos hatalmak a föld ingyen gyümölcsei közt is éhezve, rettegve nyomorognak.
Egy jó politikusnak tudnia kell a cél érdekében hazudni, kompromisszumot kötni, simulni, de ugyanakkor könyörtelennek is tudnia kell lenni.
A politika olyasmi, mint a pókháló: minél jobban szeretne megszabadulni tőle az ember, annál jobban belebonyolódik.
Az ember számára nem a társadalom a legfontosabb, hanem az ember maga. Ha az ember rosszul érzi magát, mi értelmét látja a legideálisabb társadalomnak is?
Amikor összefog a nép, az emberek hangja a fénynél is tovább terjed, a testük melege pedig messzebbre jut a hangnál.
Ha a világ beteg, forradalomra van szüksége, hasonlóan ahhoz, hogy amikor a test beteg, a gyulladás segíthet.