Nyikolaj Vasziljevics Gogol

Ha valaki kilenctized részben csupa jó tulajdonságokból áll, s csak egytized részben ostoba, az már elég ahhoz, hogy szamárnak nevezzék.

Valamennyiünknek megvan az a kis gyengéje, hogy magunk iránt kissé elnézők vagyunk, s inkább valamely felebarátunkat hibáztatjuk, akin aztán kitöltjük a bosszúnkat, például szolgánkat, aki éppen jókor kerül a szemünk elé, vagy alárendelt hivatalnokunkat, a feleségünket, vagy ha más nem akad, akár egy széket, amelyet aztán úgy odavágunk az ajtóhoz, hogy karja, lába, támlája letörik - hadd tudja meg, mi az a harag.

Bármilyen értelmetlen az ostobák beszéde, olykor elég ahhoz, hogy megzavarja az okos embereket.

Vannak esetek, mikor a nő, bármilyen törékeny, és gyönge is a férfihoz hasonlítva, egyszerre erősebb lesz nemcsak a férfinál, hanem a világon mindennél.

Próbálja csak meg valaki jellemezni a tekintetük ragyogását: azt az olvadékony, bársonyos, édes fényt. Isten tudja, még mi mindent lehetne mondani a tekintetükről: kegyetlen is, lágy is, sőt olykor epedő vagy mint némelyek mondják: kéjes, vagy talán nem is, de ha igen, megejti a szívet, rezgésbe hozza a lelket, mint hegedűhúrt a vonó. Az ember egyszerűen nem talál rá szavakat - az emberi nem fele: az asszony - céda népség, semmi más.

Két gerle megmutatja Kihűlt hamvaimat, S elturbékolja néked Az én szomorú halálomat.

A milliomosnak olyan szerencséje van, hogy közelről láthatja a haszonlesést.

Az ember nem érhet célt, ha nem teremt magának szilárd alapot, amelyen biztos lábbal áll; holmi fiatalos ábrándozással semmire sem lehet jutni.

A mostani lángolóan lelkes ifjú irtózattal hőkölne hátra, ha megmutatnák neki majdani öregkori arcképét. Vigyetek hát magatokkal mindent az útra, amelyen a zsenge ifjúság éveiből a sivár, rideg férfikor felé haladtok, vigyetek magatokkal minden emberi jó tulajdonságot, útközben ne hagyogassatok el semmit, mert soha többé fel nem szedhetitek! Félelmetes és kegyetlen a ránk váró öregkor, semmit sem ad vissza. A sír irgalmasabb, a sír fölött ez olvasható: "Itt ember nyugszik!" De az embertelen öregség hideg, érzéketlen vonásaiból nem olvashattok semmit.

Minden nép, amelyben megvan az erő záloga, tele van a lélek sajátos, ragyogó, alkotó képességeivel és más isteni adománnyal - sajátosan különbözik beszédében a többitől; bármit fejezzen is ki, a kifejezésben egyúttal a saját jellemének egy részecskéje is tükröződik.

Minden ember - tartozzék bár a nyomorúságban sínylődő, durva és ápolatlan szegények közé, vagy az egyhangúan hűvös, unalmasan ápolt előkelők magasabb köreihez - életében legalább egyszer okvetlenül találkozik valamely mindaddig nem tapasztalt jelenséggel, s ez - ha csak egyetlenegyszer is - olyan érzést kelt benne, amely teljességgel különbözik életének minden addigi, s minden későbbi érzésétől. A szomorúságok és bajok közepette, amelyekből életünk szövődik, legalább egyszer felragyog valami boldogító öröm.

Kártyára tenni azt jelenti, hogy az ember aláveti magát a véletlennek.

Vannak emberek, akiknek abban telik kedvük, hogy felebarátaikat - rendszerint minden ok nélkül - bemocskolják.

Csodálatos dolgok vannak a világon: a vidámság, ha sokáig vizsgálgatjuk, könnyen szomorúsággá változik, s akkor isten tudja, mi minden jut eszünkbe.

Már csak ilyen az orosz ember: valósággal töri magát, hogy a nála akár csak egy fokkal magasabb rangúval ismeretségbe kerüljön, és a felületes, éppen csak a köszöntésig terjedő ismeretséget egy gróffal, vagy herceggel többre értékelik, mint mással a legszorosabb barátságot.