Nyikolaj Vasziljevics Gogol
1809. április 1. — 1852. március 4. orosz író
A fizikusok mindenféle badarságot össze-vissza fecsegnek, hogy a nő ilyen, a nő amolyan. A nő csakis az ördögbe szerelmes!
Az ember nagy nehezen szerez magának valamit, amitől az élet egy kicsikét szebb lesz, és akkor megjelenik egy udvari nemes, egy gárdatiszt, és elkaparintja az orra elől.
Miért van az, hogy a gondtalan vidámság perceiben is egyszerre csak valami különös hangulatváltozás következik: a nevetés még jóformán el sem hagyta az arcot, s az arc - ugyanazok között az emberek között - máris egészen más kifejezésű, vonásait egészen más fény világítja meg?
Szeress meg engem koromfeketének, hófehérnek bárki megszerethetne.
Bú, baj között az ember védtelen, De lelke, mint a tenger, végtelen.
Részeg ember nem hazudik, ami a szívén, az a nyelvén.
Furcsa dolog mindjárt bűnt emlegetni, hiszen nincs ember gyarlóság nélkül. Maga az Isten teremtett bennünket így.
Én egészen más szempontból nézem az életet, mint mások. Úgy élni, ahogy a bolond él, nem nagy valami, de fortélyosan, ügyesen élni, mindenkit rászedni, anélkül, hogy engem rászednének - ez az igazi cél és feladat!
A hideg gúny mélyén akadhatnak forró szikrái az örök, hatalmas szeretetnek. És ki tudja, talán később mindenki elismeri, hogy ugyanannak a törvénynek folytán, amely szerint a büszke és erős ember a bajban hitványnak és gyengének bizonyul, a gyenge pedig óriássá nő a csapások alatt - ugyanennek a törvénynek folytán, az, aki gyakran mélyről, belülről fakadó könnyeket ont, talán éppen az nevet a legjobban az egész világon!
Olyan a világ, mint egy örvény: örökké vélemények, nézetek kavarognak benne; de az idő mindent megőröl. Mint a héj, szétrepülnek a hamis nézetek, és akár a szilárd mag, megmaradnak az örök igazságok.
Mese!... Lám, elteltek hosszú századok, városok pusztultak, népek tűntek el a föld színéről, szertefoszlott minden, ami volt, akár a füst - de a mesék élnek, ma is el-elmondják őket, és figyelmeznek rájuk bölcs királyok, mély gondolkozású kormányférfiak is, nagyszerű aggastyánok és nemes törekvésekkel eltelt ifjak is.
Jóízű, derűs kacagással csakis a mélységesen jó lélek tud nevetni.
A nevetés sokkal jelentősebb és mélyebb, mint gondolják. Nem az, amelyet ideig-óráig tartó ingerültség, vagy a betegesen epés hajlam, jellem szül; nem is az a könnyű nevetés, amely az emberek üres szórakoztatására, mulattatására szolgál - hanem az a nevetés, amely az ember derűs természetéből fakad.