Müller Péter

Akármilyen zűrzavaros is valakinek az élete, ha a sorsát éli, végül rendbe rakja. Nagy szenvedés árán is.

De miből lesz a jövőnk, ha nem a múltunkból? Ahogy testem örökítő sejteket érlel bennem, melyekből gyermekem élete bomlik majd ki, úgy lesz ezekből a tudattalanunk sötétjében érlelődő illetlen emlékekből egy egész eljövendő élet!

Bármikor tudok sírni, ha akarok. Az érzések és gondolatok nemcsak "rám törnek", de néha ura is vagyok a lelki állapotaimnak. Nem úgy, hogy elfojtom, hanem úgy, hogy magam is elő tudom idézni őket. Ezzel többé-kevésbé mindenki így van, anélkül, hogy tudatában lenne. Mi azt hisszük, hogy hangulataink a külvilág hatásaitól függnek. Ez részben igaz. De tőlünk is!

Ha elhagyott egy lány, nemcsak szomorú voltam, de egy hang azt mondta bennem: "Most figyeld meg alaposan, milyen nélküle... Milyen, amikor szeretsz és nem szeretnek... Figyeld meg, milyen, amikor szarban vagy!"

Reggel belenézel a tükörbe, hajad borzas, szemed kissé bedagadt; fogkrémet nyomsz a kefére, s fogat mosol. Nézted már ilyenkor az arcodat? A szemedet nézted már? Láttad, ki néz vissza rád? Nem lehet "díszbe öltözött" szívvel élni.

Az álom mindig szebb, mint a valóság. És az elképzelt boldogság mindig teljesebb, mint a keserves nyikorgással létrehozott "realitás", mert abba mindig belejön valami zavaró.

Csak szüless meg. Szüld meg magad. Lobbantsd lángra a szívedet, s hagyd, hogy ez a lángocska eloszlassa az egész elmúlt éved sötétségét! S ha ez a kis gyerekláng megerősödik benned, menj a hozzátartozóidhoz. Vidd el nekik a békédet, az új arcodat, és azt a meggyőződésedet, hogy az életünk díszlete nem egy szoba, hanem az egész világmindenség.

Szabadon szeretni... hát akkor próbáljuk meg újra. Minden egyes nekifutással talán közelebb kerülünk. Mindig jobban szétnyílik az út előttünk, s csak eljutunk a szeretethez.

Eltéphetetlen szeretet az, mely odafönt született. Odafent köttetett az égiek engedelmével. A legtöbb embernek megvan rá a lehetősége, hogy igazán szeressen, mégis kevesen vannak, akik jól "gyakorolják". Én sem tartozom azon kicsiny csoporthoz, kik tiszta szívből szerettek-szeretnek. Mi a szabadság? - Nem is tudom. Hol gyakorolhatom, fejleszthetem ezt a képességet? A szabadság érzését kellene elsősorban megtapasztalnom, hogy ne legyenek félelmeim és gátlásaim önnönmagammal kapcsolatban. Amíg ez nincs meg, addig csak szeretgetek.

A szeretet szabadsága csak az a szabadság lehet, amelyik nem okoz rossz érzést, lenézést, megalázást, másod- vagy sokadrangúság érzését a társnak, a társaknak. Az igazi szeretet szabadsága egymásra figyeléssel, egymás iránti tisztelettel, megértéssel, egymás megbecsülésével együtt létezhet. Ha nem így van, akkor a szabadság öntörvényűséggé, önzéssé, öncélúvá válik.

A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat: "Szeretlek".

A lelki szeretetben énünk kőkemény falai megrepedeznek, s mint az árvíz, kilépünk magunkból, s a másik világát is elöntjük. Még akkor is, ha ez a világ tele van gátakkal, akadályokkal, szögesdrótokkal. S mindezek hiába bántanak, sértenek, karcolnak vagy sebeznek. Bárki, aki hozzánk is belép szöges, tüskés, csapdákkal és akadályokkal teli országba jut. Onnan tudod, hogy valaki szeret, hogy túllép ezeken a bántó akadályokon, sérelmeit megbocsátja, hibáidat eltűri, s elfedi.

Egy családot ismeretlen sorserők terelnek össze. De a barátokat csakis a vonzás és választás szabadsága.

Minden hely megszentelődik, ahol boldog voltál.