Márai Sándor

A végén minden olyan egyszerű lesz - minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt.

Túl sok a feszültség az emberi szívekben, túl sok az indulat, a bosszú. Nézzünk szívünkbe, s mit találunk benne? Indulatot, melyet az idő csak halványabbra párolt, de parazsát eloltani nem tudta.

Egy ember nem föltétlenül abban a pillanatban a legbűnösebb, mikor felemeli a fegyvert, hogy megöljön valakit. A bűn előbb van, a bűn a szándék.

Nagy kályha volt, százéves, a meleg úgy áradt belőle, mint a jóindulat egy hasas, tunya emberből, aki önzését szeretné valamilyen kegyes és olcsó jócselekedettel enyhíteni.

A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap. Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap.

Egyetlen pillanata a magánynak, az önismeretnek, mikor legyőzted a hiúságot, többet adott neked is, az emberi világnak is, mint minden mutatvány, mellyel a világ előtt illegetted magad.

Nem álmodozhatunk többé beton-paradicsomokról, ahol gépzenére andalog az akkordmunka utáni szabadidőben egy félhülyére civilizált, képes újságok műveltségi szintjére nevelt, családokban is elbújtatott önkéntes titkos rendőrök által ellenőrzött és megfélemlített, igazi és bátor élvezetekre képtelen, szórakozásra örökké éhes, félművelt, indulatait olcsó bódítószerekkel közömbösítő társadalom.

Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan süketek a világ hangjai iránt.

Van, akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád.

Az emberek semmire nem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre.

Nem nagyon sok idő telik el, s nemcsak neved és személyed feledi el tökéletesen és maradéktalanul a világ, nemcsak műved emlékét lepi be a feledés pora, hanem műved anyaga is elporlad, a könyvek papírja és vászonkötése elillan a semmiségben, a képek, melyeket festettél, nem láthatók többé sehol a világon, s a márványszobrokat, alkotásaidat, finom porrá morzsolta az idő. Mindez egészen biztosan bekövetkezik, s az idő óráján csak másodpercek teltek el, míg te, s minden, amit jelentettél a világban, tökéletesen és maradék nélkül megsemmisül. Mitől félhetsz hát az életben? Mi olyan fontos vagy veszélyes, vagy sajnálnivaló, hogy meghőkölj az igazság elől? Nem értelek.

Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.

Minden régi bölcselet égető kérdése volt: Mi van az ember hatalmában? S egyhangúan felelték mind: Csak a lelke.