Laurell Kaye Hamilton

Mi a szerelem? Néha egyszerűen az, ha önmagadat adod, és hagyod, hogy akit szeretsz, szintén önmaga legyen.

Annyiféle szerelem létezik: és (...) nem a fokozatok különböztetik meg egymástól őket, hanem a természetük.

Az olyan ház, amely belülről repedezik, előbb-utóbb összedől.

A panaszkodástól a nehézségeid még nem hagynak el, legfeljebb a társaid.

Amikor a vállamhoz ért, úgy éreztem, a földkerekség legpuhább, legmelegebb takarója ölel magába. Biztonság, meleg, amibe belefúrod, befészkeled magad, és hónapokon keresztül alszol, majd újjáéledve, sértetlenül felébredsz, és a föld megújul. Érintésében a tavasz varázslata bújt meg.

Az ember azt utálja legjobban a másikban, amit önmagában se szeret.

Az ember olyan dolgokat is elpusztít magában, amiket mások sosem tudnának tönkretenni. Sokszor nem az a kérdés, hogy odavész-e a lelked egy darabja, hanem hogy melyik darabja lesz az.

Rengetegen nem értik a humorom. Ha egy kicsivel bizonytalanabb vagyok, azt gondoltam volna, hogy nem jók a vicceim.

A jó és a rossz nem két külön világ, hanem ugyanannak a dolognak a két oldala, és tényleg minden csak azon múlik, épp milyen megvilágításból nézed.

Mert mi van, ha csak adott mennyiségű érzelmi mindentragasztója van mindenkinek, és én már elhasználtam az enyémet? Akkor hogyan ragasztgatom össze megint a szívemet a sok törmelékből?

Régebben szerettem azt gondolni, hogy meg tudom különböztetni a jót a rossztól. Hogy valami vagy fekete, vagy fehér; vagy igaz, vagy hamis. Míg egy nem túl szép napon a színek összemosódtak, szürkébe borult a világ. És azóta egyszerűen nem tudom, hová lépek, és mi a helyes.

Nem hiszek abban, hogy minden fohász meghallgatásra talál, de abban igen, hogy Isten figyel.

Semmi sem mossa olyan tisztára az agyat, mint a félelem.

Nem menthetünk meg mindenkit. Tulajdonképpen bizonyos napokon azt hiszem, nem menthetünk meg senkit sem. Először mindenki mentse meg magát, utána közbeléphetünk mi is, és segíthetünk.