Lángh Júlia
A soha többé érzéséhez, ahogy múlnak az évtizedek, az ember lassan hozzászokik, ahhoz a zsibbadáshoz a szíve táján, amit már alig lehet fájdalmasnak nevezni. Még jelen vagyok, de már nosztalgikus.
El nem tudom képzelni, milyen lehet férfinak lenni. Férfinak lenni ijesztő, a társadalmi elvárások nagyobbak és félelmetesebbek, teljesíteni kell. Én bármikor megengedhetem magamnak, bár csak ritkán szoktam, hogy visszabújjak amögé az imázs mögé, hogy istenem, én egy esendő nő vagyok.
Néha bizony jólesne föladni a meccset. Itt hagyni ezt az egész létet, úgy, ahogy van. Csakhogy az csúnya. Stílustalan, illetlen, ízetlen, ízléstelen. Felségsértő az élettel szemben.
Mindig akad hely újabb fákat, bokrokat ültetni. Ez majdnem olyan, mint elhatározni, hogy gyereket hozunk a világra? Erős túlzás, de azért nem lehetetlen észrevenni a párhuzamot. Én döntök a sorsa felől, én határozom el, hogy ő létezzen-e, vagy sem. Tehát eleve teremtő hatalmam van fölötte. És aztán majd gondoskodnom kell róla.
A valóságot mi is alakítjuk. Amikor kedvesen szólítok meg egy eladót vagy egy ügyintézőt, több az esélyem, hogy visszamosolyog, vagy legalább nem utál látványosan. Ámbár vannak emberek, akik képtelenek mosolyogni. Látom én, meg is élem a morózus hangulatot, kelletlen modort a mindennapi életünkben, de tudom nem csak azt látni. Valamifajta szépség sok mindenben van.
A függőség rabság, lefogja az ember karját, láncra veri a lábát, beköti a szemét. Akkor jön a harc a szabadságért: és a szabadság ezúttal a megszabadulás a függés kötelékeitől.
A gyom folyamatos törődést igényel, mint egy gyerek, mint egy férfi, mint egy barát, mint egy macska, egy kutya vagy bármely háziállat. (...) Ha nem figyelek rá, nem ápolom, gondozom, akkor a gyerek elkanászodik, a férj meglép, a szerető elun, a barát megbántódik és a szabadon eresztett gyom mindent benő.
Az élet nem csak társadalmi szereplés, magánszereplés is. Magánügy. Magánélet.
Az élet olyan hihetetlenül gazdag és sokféle, miért csak egyetlenegy jusson belőle?
A család tényleg remek dolog, meleg, erőt adó és derűs, és az is jó benne, hogy nincs állandóan, folyamatosan jelen. Szerintem ezzel mindenki így van, csak sokan nem merik bevallani.
Ha belegondolok, hogy akár az egész életemet leélhettem volna így, főzés-mosás-mosogatás, gyereknevelés, gyümölcsszedés, lekvárfőzés, és sok más efféle, gyakorlatilag folyamatosan a család rendelkezésére állva. Teljes tiszteletem azoké, akik ezt élethossziglan bírják. Ha bírják.
Még magamat is alig bírom ki, akkor hogyan tudnék elviselni valaki mást?
Aki másba beleesik, magának ás vermet.
Facebook
Pinterest