Khaled Hosseini

A felnőttség olyasvalami, mint amit az apja mondott egyszer a háborús hős szerepéről: ha egyszer már az lettél, akként is halsz meg.

A kötél, ami kihúz az áradó folyóból, lehet a nyakadra szoruló hurok is.

A világ nem látja az ember belsejét, (...) a legkevésbé sem érdeklik a reményei, az álmai és bánatai sem, amelyek a bőre, a húsa alatt rejlenek. Ennyire egyszerű, abszurd és kegyetlen az egész.

A szépség óriási, meg nem érdemelt ajándék, amit véletlenszerűen, ostobán osztogatnak.

Az ember saját testének a változásai apránként mennek végbe, legalább annyira észrevétlenül, mint amilyen alattomosan.

A legtöbb ember pont fordítva gondolkodik. Azt hiszik, aszerint élnek, amit akarnak. De igazából az vezeti őket, amitől félnek. Amit nem akarnak.

Ugyan mire jó a megbánás? Nem hoz vissza semmit. Amit elveszítettünk, azt már nem szerezhetjük vissza.

Fontos ismerni a gyökereidet. Hogy tudd, honnan jössz, te, mint ember. Ha nem tudod, a saját életed is valószerűtlenné válhat a számodra. Mint egy kirakós. Vous comprenez? Mintha lemaradtál volna egy történet elejéről, és most már a közepén tartanál, és igyekeznél megérteni.

Ha a kultúra egy ház, akkor a nyelv a kulcsa a bejáratának, és benne minden szobának.

Az idő olyan, mint a vonzerő. Az embernek sosincs annyi, mint amennyit gondol.

Kedvesebb kellett volna legyek. Az olyasvalami, amit sosem bán meg az ember. Azt sosem mondja senki magában, ha megöregszik: ó, bár ne lettem volna jó ehhez vagy ahhoz... az ember sosem gondol ilyet.

Nem rémít meg, hogy elhagyom ezt az életet (...). Az életet, ami ragaszkodik hozzá, hogy bánatot bánat után elviseljünk, még akkor is, amikor már nem bírunk többet. Nem, azt hiszem, örömmel távozom, amikor eljön az ideje.

Még a kígyómart ember is képes elaludni, de az éhes ember nem.

A szeretet ártalmas hiba, és bűntársa, a remény, álnok illúzió.

Mindig a józannak kell megfizetnie a részeg bűneit.