Khaled Hosseini
1965. március 4. — afgán származású amerikai író és orvos
Egy történet olyan, mint egy mozgásban lévő vonat: mindegy, hol ugrik fel rá az ember, előbb-utóbb eléri a célját.
Egyesek, különösen nők számára a házasság - még ha olyan boldogtalan is (...) - menekülés valami még nagyobb boldogtalanság elől.
Amikor egy másik ember szíve mélyéről alkotunk ítéletet, jó szolgálatot tesz, ha van bennünk egy cseppnyi alázat és könyörület.
Azt mondják, az embernek célt kell találnia az életéhez, és úgy élni. De néha csak amikor már leélte az életét, akkor jön rá, hogy az életének volt célja, ráadásul valószínűleg olyasmi, ami soha eszébe nem jutott.
Egyesek úgy élik meg a boldogtalanságot, mint mások a szerelmet: egyes-egyedül, borzasztó erővel, kibúvók nélkül.
Otromba dolog óriásplakáton hirdetni az ember jótetteit. Megvan az előnye, ha az ember csendesen, méltósággal csinálja. A kedvesség nem csupán annyi, hogy nagy nyilvánosság előtt kitöltök egy csekket.
A gyerekekben soha nem kapunk meg mindent, amit reméltünk.
A matematika igazságainak állandóságában igenis ott a megnyugvás - az önkényesség hiányában, a többértelműség kiküszöbölésében. A tudatban, hogy a megoldások talán nehezen elérhetők, de lehetségesek. Ott vannak és várnak, csak néhány krétavonással odébb. Más szóval semmiben sem hasonlít az életre. (...) Az életben a kérdésekre vagy nincs válasz, vagy csak zavaros válasz van.
Az alkotófolyamatot szükségszerűen tolvajmunkának tartom. Ásson csak bele valami gyönyörű szép szövegbe, (...) és mindenféle becstelenséget talál ott. Az alkotás azt jelenti, hogy az ember összezúzza mások életét, akaratlan, mit sem sejtő résztvevőkké változtatja őket. Az ember ellopja a vágyaikat, álmaikat, zsebre vágja a hibáikat, szenvedésüket. Elveszi, ami nem az övé. És mindezt tudatosan teszi.
Egy fiatal költőnek a halál nagyon jó lépés lehet a karrierjében.
Nem szeretem a kutyákat. Nincs semmi önbecsülésük. Beléjük rúghatsz, és akkor is szeretnek. Nyomasztó.
Mindegy, mennyit tesz az ember, a szegények néha csúnyán a szájukra veszik a gazdagokat. Főleg azért teszik, mert csalódtak a saját életükben. Ezzel nem lehet mit csinálni. Még természetesnek is nevezhetjük. És nem szabad őket hibáztatnunk.
Az ember a legelképzelhetetlenebb dolgokkal is meg tud tanulni együtt élni.