Katarina Mazetti

Az emberekvilágában, éppen úgy, mint az állatokéban, fontos a testbeszéd és a viselkedés tanulmányozása, sokkal inkább, mint a szóbeli közléseké. Az állatok egyszerűek, őszinték. Csak az ember rejti érzéseit a szavak ködfüggönye mögé.

A felnőtt egyedek násztánca az egyik legszebb és legmeghatóbb jelenség, amit az ember megfigyelhet. (Ez érvényes mind az ember-, mind az állatvilágra.)

Különös, milyen csönd tud lenni egy házban, amelyet otthagyott a család.

A nyafogókkal és az összeférhetetlenekkel könnyen elbánok, de a szomorúakkal nem tudok mihez kezdeni. Úgy érzem, mintha az én feladatom lenne, hogy akaratuk ellenére felvidítsam őket.

A boldogtalanok rossz szokása, hogy igényt tartanak a környezetük sajnálatára, abban a szent meggyőződésben, hogy jogosultak rá.

Bizonyos időközönként mindenkire ráférne egy kiadós tengeribetegség. (...) Az emberek alázatosak és kedvesek lesznek, belátják, hogy a természettel szemben tehetetlenek.

Tegyük fel, hogy egy öngyilkosjelöltnek tálcán kínálják fel a halált - parancsoljon, csak engedje el a korlátot, ezt akkor sem éli túl, ha meggondolja magát! Vajon elengedné? Nem, azt hiszem, öntudatlanul is az életösztön győzedelmeskedne. Ki dobná el magától az életet heveny életveszélyben?

Hosszú szárú rózsát bárki küldhet a szerelmének, forró szavakat is sugdoshat a fülébe, de ki az, aki hajlandó a hányást felmosni a szerelme után?

Létezik az embereknek egy olyan elfajzott típusa, amelyhez hasonlót lehetetlen az állatvilágban találni. (...) Arról a különös merényletről beszélek, amikor valaki szántszándékkal el akarja dobni magától az életet. Ha jól tudom, az állatok között nem fordul elő ilyesmi - de vajon miért?

A nevetés tisztít és gyógyít. Nem tudom, hogyan működik, de (...) rendszeres adagokban írnám fel receptre mindenkinek.

A depressziósok csak magukkal törődnek, és megnyomorítják a környezetüket.

Belezúgtam. Az ócska, banális módon: ébredéskor ő az első gondolatom és elalváskor az utolsó. Márpedig ilyen állapotban az ember nem arra vágyik, hogy a szerelme szerződést kössön vele, hogy alkalomadtán majd kiüríti utána a bilit.

Egyesek gátlástalanul képesek uralkodni másokon. A szavaik fájnak, mint a szúnyogcsípés, még sokáig viszketnek, véreznek. Az ember elképed, hogy lehetnek ilyen gonoszak, és igyekszik elkerülni kellemetlen támadásaikat. Nem gyávaság kitérni az útjukból, mert ők soha nem szégyellik magukat, így aztán nem is változnak meg soha.

Egy szép napon egyszer csak elvonul a sötét felhő, mintha soha nem is létezett volna. Nem mindennapos jelenség, de előfordul, ráadásul sokszor látszólag minden ok nélkül. Nem történik semmi különös, csak eltűnik az árnyék.

Az öregedés kemény meló. Nem holmi anyámasszony katonáinak találták ki. (...) A csúcs felé egyre meredekebb az út, de ha jól csinálta a dolgát az ember, minden kis részlet a helyére kerül, és jutalmul felcsillan a teljesség képe.