Karafiáth Orsolya

Őszi lány vagyok, szeptemberi szűz, vonz minden, ami ködös, borús, merengő, okker vagy elsötétült.

A kollégiumi szobatársak okosak, tudják, hogy az empatikus meghallgatás befektetés, ha te leszel szarul, téged is odafigyeléssel és házi süteménnyel vigasztalnak.

Nem szabad hinni a kirobbanó érzelmeknek. Mert bár zuhanni olykor kellemes, a becsapódás után nehéz talpra állni.

Nem hiba a ránc, csak figyelmeztetés: nemsokára időtlen leszel.

A férfiakat meghódítani: könnyű. És leginkább mindig a megjátszós nőknek ment. Ha kellőképp tepersz, bárkit kiüthetsz, mert bármekkora szellemóriás egy férfi, bedől neked.

A legtöbb művész (...) annyira készen van magától, hogy ha a nagyszerűségét egy másik arcon látja visszatükröződni, egykettőre láncra verhető.

Nem szabad alulválasztani. Ezt harminc felett tanultam meg. Még akkor sem, ha hízelgő a rajongás, a feltétlen imádat. Különösen tilos önbizalom-hiányos időszakban - a másik miatt is. Hiszen hamar ki fog derülni, ha nem vagyunk azonos szinten, és mindkettőnknek nagyon kellemetlen lesz az egész.

Túl nagy szerepet tulajdonítok a külsőségeknek, ez hiba, hiszen én sem vagyok tökéletes, és nem csak a tökéletes embereknek van szükségük társra. Egy nem túl szerencsés külsejű egyén is lehet olyan belül szikrázó gyémánt, mint jómagam.

Nem azért kell a műveltség, nem arra való, hogy hencegjen vele az ember, hanem hogy megtanulja az életet. Hogy a bölcsebb emberek tanítása a segítségére lehessen. Hogy lássa magát a művekben tükröződni. Hogy közelebb kerüljön az életéhez.

Míg a romantikus filmek az imádott nőért mindenre képes férfiakkal vannak tele, a való életben inkább azt látom, a nők hoznak áldozatokat, ők tudják magukat a legkellemetlenebb helyzetekbe sodorni szerelmükért.

Ha nem szeretsz, hát én szeretlek, és ha én szeretlek, jóóóól vigyázz - szerelmes béka vagyok, a dalom hangos.

Különös fiú volt, se nem szerelem, se nem barát. Olyan, mint az érzések, vagy a szorongás. Vagy mint a telihold. Néha felbukkant, olykor kicsit maradt is, kiteljesedett, betöltötte az eget, majd ugyanúgy el is tűnt megint.

Ütöm az időt, véresen fekszik! Miért jó ez? Pusztul az élet!

Nem lehet, hogy valójában az a normális, hogy amikor valakivel álmodsz, aztán hurcolod magaddal egész nap, akkor ő is ugyanígy van vele? Csak sosem mondjuk el.

Kívülről a szerlem béna, suta, nevetséges, és a reménytelen szerelmes a világ bolondja. De ami a reménytelen szerelemből születhet, az lehet nagyon érdekes is.