Karafiáth Orsolya

Én tudom, mit rejtsek el előled. És így halvány esélye sincs a fénynek. Erős eszköz a szégyen és düh. De ellenem? Ugyan. Semmit se érnek.

Az a sok kérdés... mi az élet értelme, miért vagyunk a világon... nos, szerintem nem kell felsőbb titkokat keresni.

Csak a buta, együgyű emberek ijednek meg az első furcsaságoktól.

Három röpke hónap is elegendő, ha valaki kellően tehetséges, hogy lerohasszon egy angyali kuckót.

Nincsen okozat ok nélkül, a világban semmi nem történhet véletlenül.

Ha egy harmincéves nő még mindig a szüleinél lakik, (...) és ha ennek a nőnek még mindig az anyukája mondja meg, hogy mit csináljon, akkor bajosan nevezhető felnőttnek, tűnjék bár mindenképpen annak a csinos kis kosztümjében.

Gyűlölte a munkáját, úgy gyűlölte, mint semmi mást a világon. Reggelente ezzel a gyűlölettel ébredt, napközben a másodpercmutatót figyelve ez irányította, és esténként úgy aludt el, hogy szorosan magához ölelte ezt a gyűlöletet, ami vele maradt álmában is.

Igazán nevetséges ez az ajándékozósdi is, ahol egy nagy kalapból kihúzzák a neveket, hogy aztán egy ismeretlennek valami hihetetlenül eredeti meglepetéssel szolgáljanak.

A lány imádta ezt az eleinte-állapotot, a randevúzgatást, a mélységes szempillantásokat, amikor elmesélik egymásnak a gyerekkorukat, sokat járnak moziba és színházba. Imádta a hatalmas sétákat, az első csókokat, az első közös ébredést. Aztán mindig kicsit unatkozni kezdett. Már nem volt olyan fontos, hogy megmutassa a régi babáit, a tablóképeit, sem az, hogy elmesélje, mi történt aznap a munkahelyén. Egy ponton túl észrevette, hogy a randevúzgatással járó összes mindenfélét éppúgy unja, mint a munkáját, hiszen éppen ugyanazokat a sablonokat játssza újra meg újra.

Hiába minden, jöhet akár egy maharadzsa is, nem segítene rajta, hiszen nem létezhet olyan ember, akivel úgymond egy életet leélne, mert neki nem is a férfiakkal van alapvetően problémája, hanem az élettel magával.

Az iskolák azért vannak, hogy elvégezzék őket. A dolgozatok azért, hogy megíródjanak, a vizsgák azért, hogy az egész ügymenet végén meglegyenek a szükséges papírok ahhoz, hogy valaki elmehessen egy céghez, ahol elég pénzt keres.

Valamit csak csinálni kell (...). Ki kell tölteni a napokat, hogy elteljen valahogy az idő. Hogy történjen végre valami. Valami más. (...) Nyilván a magazinjaink olvasói sem tudják (...), különben nem kellene annyit próbálkozniuk, rábólintanának a helyes megoldásra, mert kell hogy legyen helyes megoldás, és azzal rendben is van a dolog, az élet értelme kipipálva, onnantól lehet azzal törődni, hogy egyszerűen csak jól érezzük magunkat az értelmes életünkben.

Bánta már az ablakon kihajigált kisebb vagyont, amibe az önismereti túrája került, bánta, hogy egy éles kanyarral kifarolt a korábbi életéből. De legjobban azt bánta, hogy nem kapott helyette valami sokkal fényesebb újat.

Hiába látszik valaki erősnek és magabiztosnak, attól még könnyen lehet elveszett és zavarodott. És aki elveszett és zavarodott, az kifejleszt magában mindenféle önvédelmi mechanizmust, ami felvértezi a külvilág ellen.

Minden kezdet nehéz, ám legnehezebb az emberi kapcsolatokat felépíteni.