Jostein Gaarder

Ahol te vagy, ott vagyok én is, és ahol én vagyok, oda vágyol te is.

Oly rövid az élet, és nincs bizonyosság afelől, hogy két cingár lelkünk otthonra lel majd egy örökkévalóságban. Meglehet, hogy csak itt és most élünk.

Oly rövid az élet, nagyon rövid. De itt és most élünk, és lehet, hogy csak itt és csak most. Ha pedig így van, nem fordítottál-e te hátat azoknak a napoknak, amelyek mindenek dacára még mindig tündökölnek - hogy bent tévelyegj a gondolatok sötét és komor labirintusában, ahol már nem férek hozzád, s ahonnan ki sem vezethetlek?

Csak öntelt ember veti el magától a földi életet s az összes földi gyönyöröket egy olyan lény kedvéért, aki talán nem több egy elvont fogalomnál.

Jogunk van hozzá, hogy egy másik életben is reménykedjünk, de ahhoz már nincs, hogy oly cudarul bánjunk egymással és saját magunkkal is, mintha csak eszközök volnánk, és csupán avégett, hogy egy másik életet nyerjünk, amiről viszont semmit nem tudunk.

Alakot vált a farkas, észjárást nem.

Azt hiszem, az emberek szeretnek vissza-visszatérni a régi gondolataikhoz. (...) Nem mindig mi határozzuk meg, hogy mire emlékezünk, és mit felejtünk el. Olykor olyasmi jut eszünkbe, amire egyáltalán nem szívesen emlékezünk vissza.

Ha meghalok, elszakad egy gyöngysor. A gyöngyök messze gurulnak, el, a tengerig, és befogadja őket a tengerfenéken nyugvó kagylók puha teste. Ki hozza fel gyöngyeimet, ha én már nem leszek? Senki nem tudja majd, hogy valaha az én nyakamon csillogtak.

Attól, hogy átmész a ködön, a köd még nem megy tönkre. Ha gondolkodsz, a gondolataid nem teszik tönkre körülötted a világot.

A felnőttek mindig átgondolnak mindent, mielőtt cselekednének. És nagyon kevés dologra képesek rácsodálkozni.

Sírhatunk bánatunkban, de a boldogságtól is. Nevetünk jókedvünkben, de olykor szánalmas dolgokon is. A szépség elszomorít, mert mulandó.

Ti emberek csak magatokat látjátok a tükörben. Fogalmatok sincsen róla, mi van a másik oldalán.

Nem a kedvenceket szokták mindenféle néven szólítani. Az árvákat, a mostohákat, akikről nem tudod, hogy kicsodák, honnan jönnek, akik csak lebegnek a légüres térben.

A dolgokat tükör által, homályosan látjuk. Olykor megkopik egy kicsit a tükör felszíne, ilyenkor átláthatunk a tükör másik oldalára. Többet láthatnánk, ha eltávolítanánk a felszínt, de akkor magunkat nem láthatnánk többé.

Nem kell aggódnunk az elveszett szavakért (...), mert olyanok, mint a halak. Olykor kicsusszannak a hálóból. Ilyenkor alámerülnek, és később kiteljesedve térnek vissza.