Jeffrey Eugenides

Van, amikor beszélni kell, és van, amikor hallgatni.

Az evés természetes. A hízás döntés kérdése.

A kapitalizmus egyfelől materiális jólétet, másfelől spirituális összeomlást eredményezett.

Minden bölcsesség paradoxonban végződik.

Az öregség nem a fiatalkori gyönyörök folytatása, hanem hosszú alászállás, amelyben az élet örömei, végül a legegyszerűbbek és legkisebbek is, hátramaradnak az úton. Persze: mindnyájan harcolunk a kétségbeesés ellen, de a végén mégiscsak az győz. Mert győznie kell. Hogy búcsúzni tudjunk.

Ami igazán fontos az életben, ami súlyt ad az életnek, az a halál.

Ha a hihetetlennel találkozunk, az a legjobb, ha úgy köszöntjük, mintha nap mint nap találkoznánk vele.

Az önmagunkba fordulás hiánya hasznos lehet, ha a félelmet kell elcsitítani.

A vízfelszín egy tükör, az evolúció két fejezete egyszerre csodálhatja magát benne: odafentről a légi teremtmények, lentről a vizek lakói. Egy bolygó, két világ.

A biológiának köszönhetően aggyal rendelkezünk, amiből az élet faragja ki az értelmet.

A kamasz énje ködös, alaktalan valami, akár egy felhő.

A kamaszkorhoz illik a sötétség. Kamaszkorban sötétben ismerkedünk az új világgal. Részegen, betépve, félájultan. Autók hátsó ülésén, játéksátrak alatt, tábortűz mellett a parton.

A nők hajlamosak rámosolyogni arra, aki kikérdezi őket, sokkal inkább, mint a férfiak. A nők hajlamosak meg-megállni, és bevárni az egyetértés valamiféle jelét, mielőtt folytatnák a mondókájukat. A férfiak csak néznek, és mondják a magukét. A nők anekdotáznak, a férfiak magyaráznak.

Gyerekeik voltak, és ez legalább annyira teszi sebezhetővé, mint boldoggá az embert. Olyan bilincs ez, ami mindent mindennel összeláncol.

Egy lányban mindig van valami tisztaság, a gyerekkor tisztasága.