Jeffrey Eugenides

Életem olyan boldogságban telik, mint amilyent Isten biztosított a kiválasztottai számára. Bármi történjék is velem az elkövetkezőkben, többé nem mondhatom el magamról, hogy egyszer sem ízleltem meg a boldogság kelyhét.

Ha ráébredsz, hogy a szerelem puszta illúzió, akkor gyerekjáték, hogy kiszabadulj a zsarnoksága alól.

A szerelmes szerelmének elviselhetetlen súlyával elviselhetetlenné válik a szerelmese számára.

A magány azért feloldhatatlan, mert nem fizikai természetű, továbbá azért feloldhatatlan, mert a szeretett személy mellett érzi meg a leginkább a szerelmes. És végül azért feloldhatatlan, mert az agyában érzi az ember, minden terepek legmagányosabbikában.

A citera a mániás-depressziós a húros hangszerek családjában.

"Különleges napok". (...) A szerelmes egyén minden alkalommal ezt érzi, amikor a szerelmesével találkozik.

Nincs is jobb idő a nyárnál arra, hogy elfeledjünk valakit.

A diétában az a jó, hogy elhiteti a diétázóval, hogy a saját kezébe került életének irányítása.

Minden írás, már maga az írás mint cselekvés is fikcióképző, még akkor is, ha tényleg megtörtént eseményeket írunk le.

A való világban a népek azoknak a nevét ismételgetik, akik híresek - a főiskolán azokét, akikről a kutya se hallott.

Amíg a sikeres élet kulcsa a jó házasság volt, a jó házasságé meg a pénz, az íróknak volt miről írniuk.

Ha (...) az emberben nem lappang művészi vagy pénzügyi tehetség, vagy csak nem elég penge, akkor egyet tehet: folytathatja, amit első általánosban elkezdett - azt, hogy olvasni tanul. Az angol szakot azoknak találták ki, akik még nem találták ki magukat.

A világ egy gyöngykagyló, magán áll, hogy kinyitja-e, vagy sem.

A vágy sosem jut el a beteljesüléshez, csak ideiglenesen, amíg az új vágy érkezése fel nem zaklatja újra a kedélyeket. És még ahhoz is csak akkor, ha elég szerencsések vagyunk, és megkapjuk, amire vágyunk. Ha nem, szűkölhetünk egy életen át a kielégítetlen vágytól.

Senki sem képes arra, hogy másokat megmentsen (...). Mindenkinek önmagát kell megmentenie.