Harlan Coben

Mindenkinek vannak titkai. Mindenki követ el hibákat, vétségeket. Csak vannak olyanok, akiknek ezt sikerül eltitkolniuk.

Az ember bármire képes, hogy megmentse a gyerekeit.

A halottak nem számítanak. Nekik már úgyis mindegy. Temesd el őket, és lépj tovább!

Hívhatnak nyugodtan képmutatónak - az is vagyok -, de sokszor nagyon nehéz eldönteni, hol a választóvonal helyes és helytelen között.

Nem kell mindent tudni. Vannak dolgok, amelyeket jobb nem bolygatni.

Mindenki hazudik. Mindenkinek van takargatnivalója. Mindenki megszegi a törvényeket.

Ha kétségeid vannak, válaszd a legkézenfekvőbb választ.

Elveszíteni egy gyereket nagy megpróbáltatás egy házasság számára. (...) A legtöbb ember azt gondolja, hogy csak a legerősebb házasságok élnek túl egy ekkora csapást. De ez nem így van. Sokat foglalkoztam a témával. Láttam "szörnyű" házasságokat, ahol éppen ez hozta újra össze a szülőket. És láttam olyanokat is, amelyek "tökéletesek" voltak, és úgy törtek darabokra, mint valami olcsó műanyag játék.

Vannak emberek, akikről tudod, hogy soha senkinek nem akarnak rosszat, és örökké melletted állnak. Nem sok ilyen van. De azért akad néhány.

Igazából soha nem változunk meg, igaz? Úgy értem, a lelkünk mélyén örökké rémült gyerekek maradunk, akik azon tűnődnek, vajon mi lesz belőlük, ha felnőnek.

Életem egy szakasza lezárult. Már régen el kellett volna felejtenem az egészet. Egy nyári románc, akármilyen intenzív, akkor is csak egy nyári románc volt. Talán szerelmes is voltam belé, igen, valószínűleg, de gyerekek voltunk még. A gyerekszerelmek ritkán élik túl a vért és a halottakat. Vannak ajtók. Én pedig becsuktam ezt az ajtót. Lucy a múlt részévé vált. Sok időbe tellett, mire ezt elfogadtam. De megtettem, és sikerült is zárva tartanom azt a nyavalyás ajtót. Most mégis ki kell nyitnom.

A zseblámpámból kifogyott az elem. Most is emlékszem rá, milyen szaporán vert a szívem, ahogy lépkedtünk a fák között. Ott voltam a sötétben, kézen fogva a fiúval, akit szeretek. Tudtam, hogy elolvadok, ha hozzám ér. Ismeri ezt az érzést? Amikor öt percet sem bír ki nélküle? Amikor mindenről ő jut az eszébe? Amikor csinál valamit, és az első gondolata az, hogy: "Ő vajon mit szólna hozzá?" Őrült egy érzés. Csodálatos, de egyben fájdalmas is. Olyan félelmetesen sebezhető lesz tőle az ember.

Sokat megtud az ember arról, akit szeret, ha az illetőnek meg vannak számlálva a napjai.

Mindannyian a magunk módján próbálunk boldogulni, alkalmazkodni és túlélni.