Hankiss Elemér

Ahogy a víz ellentéte a tűznek vagy a szent a profánnak, úgy és olyannyira ellentéte a játék a mindennapi világnak és a mögötte rejtőző idegen világnak. Minden játék azzal kezdődik, hogy elhatárolja magát az adott világtól. Mágikus kört von önmaga köré. Körülkeríti önmaga terét, a játékteret.

Ha valaki hirtelen nekünk szegezné a kérdést, azt a kérdést, hogy mi az emberi élet értelme és célja, többségünk zavarodottan állna, és nem tudná, mit válaszoljon. Elfelejtettük a hagyományos válaszokat, illetve nem hiszünk már bennük, új válaszokat azonban még nem találtunk. Ha egyáltalában valaha is találhatunk.

Hagyományos hiedelemrendszereink meggyengülésének következtében a világmindenség és az élet értelme az elmúlt évtizedekben-századokban egyre inkább megzavarodott és elhomályosult bennünk. Egyre nehezebb hinnünk abban, hogy életünknek és az univerzumnak van valami önmagán túlmutató értelme, célja.

Az ember azáltal is kudarcot vallhat, hogy képtelen a teljes életre. Képtelen arra, hogy teljes mértékben jelen legyen ebben a világban. Képtelen lehet arra, hogy az idő folyását egzisztenciális valóságként élje meg, mint egy "örök most"-ot. Aztán, amikor a mulandóság démonja fenyegeti, megpróbálja minél több mulandó dologgal feltölteni a pillanatot; elképzeli, hogy élete tovább folytatódik az idő végezete után is, s hogy élete vég nélküli, anélkül, hogy örrökévaló volna.

Önmagunk védelmében nem akarjuk tudomásul venni azt, hogy a világ közönyös és kíméletlen, életünk esendő és törékeny. Élni akarunk a menekülés és a győzelem lehetőségével. Valami ilyesmi lehetett az a mozgatóerő, amely kifejlesztette bennünk azt a képességet, hogy a veszélyeket lehetőségekké, a vereséget győzelemmé alakítsuk át.

A Sátán felfedezése vagy kitalálása az emberiség egyik legzseniálisabb teljesítménye volt. Legalábbis azoké a civilizációké, amelyek kialakították ezt a mítoszt. A gonosz és a szenvedés elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközévé és fegyverévé vált. Olyan eszközzé, amelynek segítségével a nyugati civilizációban élő ember sikeresen csökkentette a gonosz jelenlétéből származó szorongást és félelmet.

Az emberi történelem tulajdonképpen tanulási folyamat, amelyben a gonosz csak arra szolgál, hogy próbára tegyen minket, és továbbvezessen a szeretet, az erény és a bölcsesség útján. A gonosz fokozatosan kiküszöbölődik majd az emberi világból.

Az értelmetlen és érthetetlen szenvedést (...) nehezebb elviselni. Könnyebb elviselni és elfogadni a szenvedést, ha az ember tudja, vagy úgy véli, hogy tudja, mi az oka, forrása. Hogy mi az értelme.

A keresztség volt az egyik legfontosabb fegyver a gonosz ellen. A keresztény hit szerint a kereszteletlen ember a "démonok áldozata" marad. A hagyomány szerint egyébként a keresztség a hajdani vörös-tengeri átkelés csodáját is idézi. A keresztség szentségének oltalmában a hívők átjutnak a világi élet veszélyes vizein, de az ördög belefullad a vizekbe, ahogy annak idején a fáraó hadserege fulladt bele az összecsapódó Vörös-tenger hullámaiba.

A gonosz jelenléte a világban a kezdetektől fogva alapvető élménye lehetett az embernek és az emberi közösségeknek. Ez magyarázhatja azt a buzgalmat, amellyel az emberek mindenkor igyekeztek kiűzni életükből és világukból a gonoszt. Minden lehetséges és lehetetlen eszközt felhasználtak erre a célra. Története során mintha állandó ostromállapotban élt volna az emberiség.

Kétezer éven át a Sátán otthonosan mozgott a nyugati civilizáció képzeletvilágában. Ő volt az egyik főszereplője a civilizációnk hátterében folyó kozmikus drámának. De bejáratos volt - az ösztönök és kisértések hátsó kapuján át - mindennapi életünkben is. Civilizációnk gyökeresen más volna, ha az emberi félelem és remény annak idején nem teremtette volna meg rettenetes és csábító, fenséges és démoni figuráját.

A vásárlóközpont amorális világ. Triviális módon ugyan, de túljutott a jó és a rossz ellentétén. A hagyományos és modern társadalmakban az emberek viselkedését és cselekedeteit morális törvények szabályozták. Arra ösztönözték őket, hogy zabolázzák meg ösztöneiket s vágyaikat, illetve alakítsák át őket emberileg és társadalmilag hasznos erőkké. Azzal, hogy arra biztatja az embereket, hogy fenntartás nélkül éljék ki minden ösztönüket és vágyukat, a Sátán voltaképpen bezárja őket ösztöneik ketrecébe. Megfosztja őket szabadságukól és az emberré válás esélyétől.

A katedrálisok is és az autók is tulajdonképpen az emberi biztonság és szabadság szuggesztív szimbólumai. A katedrálisok védelmet nyújtottak a hívőknek mind a fizikai, mind a lelki veszélyekkel szemben. Ezt teszik az autók is. A maguk hermetikusan zárt belső terében védik az embert a természet erőivel szemben, de védik lelkileg, pszichológiailag is azzal, hogy kizárják a külső világ zajait és gondjait, fizikai és társadalmi problémáit, és néhány percre-órára az egyedüllét szent meghittségét biztosítják nekik.

A szimbolikus képzelet számára mindenkor rendkívül fontosak voltak a geometriai formák és számszerű arányok. Nem volt ez idegen a teoretikus gondolkodástól sem. Azt is mondhatnánk, hogy a filozófiai és matematikai gondolkodásnak is van egy mitikus dimenziója. Nemcsak a filozófiai, hanem a matematikai gondolkodás mélyrétegeiben is ott van, vagy ott lehet az a vágy, hogy a mindennapi élet rendezetlensége alatt felfedezze az univerzum láthatatlan, de lényegbeli rendjét és rendezettségét.

A templomok és a katedrálisok a szent enklávék végső szimbólumai, Isten tartományai a földön, az ember mikrokozmoszai egy idegen világban. Az emberek mindent elkövettek annak érdekében, hogy ezeket a mikrokozmoszokat a lehető legtöbb módon és eszközzel megvédelmezzék. Azzal, ahogy a templom vagy katedrális helyét kiválasztották, az alaprajzzal és a templomok belső beosztásával, a felületek mintázatával, a beszentelés ceremóniájával, Isten szimbolikus jelenlétével és így tovább.