Galgóczi Erzsébet

Minden gyönyörű táj a maga módján a világ leggyönyörűbb tája, mert egyedi, megismételhetetlen, mint egy nagy ember vagy egy klasszikus műalkotás.

Aki beletúr egy hosszú élet kacatjába, úgy jár, mint a nádasba tévedt őz, minél beljebb megy, annál mélyebben süpped az ingoványba.

Bűnös, gyönyörű titok. A remény! ...Nem tudta még, hogy kétarcú szajha. Nem tudta még, hogy ami segít elviselni - az fönntartani is segít az elviselhetetlent.

Az egyedüllét tiszta állapot. Rossz, de egyértelmű. Előbb-utóbb kitermel valami keménységet... valami dacot.

A virág luxus, és haszontalan dolog. (...) Igen ám, de a haszontalan dolgok nélkülözhetetlenek. Haszontalan dolgok nélkül nem érdemes élni.

Olyan vagyok, mint egy távoli csillag: magányos és lakatlan.

Hazajöttem azzal az eltökéltséggel, hogy kiirtalak magamból. Nem sikerült.

Visszamenőleg megértek néhány dolgot az életemből. (...) Huzatos, didergő hézag volt bennem, eleven kudarcérzés... Megkérdőjelezte minden magamba vetett hitemet... Talán most meg tudok tőle szabadulni. Lezárhatok valamit, ami nyitott volt, de nem a jövő felé, hanem a múltba. Az ember ne nézzen hátra.

A szenvedély mértékegységét még nem találták föl, és addig ki meri állítani, hogy mi van arányban mivel?

A vihar magasba röpíti a szemetet. De el is söpri?

Ahhoz, hogy az ember önmaga legyen, személyiség, a Létnek egy egyedi megjelenési formája, nélkülözhetetlen variációja - nem szabad, hogy elforduljon önmagától, inkább kézbe kell vennie önmagát.

A szem nemcsak eszköze a látásnak, hanem korlátja is.

Van konfliktus, aminek egyszerűen nincs megoldása. Holtpont, ahonnan nem lehet tovább lépni, vagy ha mégis lép az ember, még rosszabb... Míg élek, sajnálni fogom, hogy rosszul vizsgáztam nálad, de tanultam belőle. (...) Ha nem adok meg mindent, akkor nem szabad találkoznom olyan nővel, aki nem elégszik meg azzal, ami kevesebb az egésznél.

Semmi sem olyan biztos, mint a halál, és semmi sem olyan bizonytalan, mint a halál órája.

Úgy vártam én minden szavad, De ajkad néma maradt, És láttam, te is úgy fájlalod, Hogy nincs mit mondanod, A búcsú könnyű volt neked, A bánat nekem maradt, Mert úgy, ahogy én szerettelek, Szeretni nem szabad.