Galgóczi Erzsébet

Káros dolog összetéveszteni a célt a jelennel.

Aki egyszer kásán megégette a száját, az az aludttejtől is fél.

Túlságosan erős a "megszokás hatalma", az okos érvek nem sokkal érnek többet, mint a szenteltvíz.

Az ember számára a legszűkösebb keretek között is legalább két választási lehetőség van: vagy elfogadja az adott helyzetet, amiben él, vagy föllázad ellene.

Minél meghökkentőbb felfedezéseket tesz az író, minél mélyebb vélt vagy valódi érzékenységeket sért (...), annál hevesebb a támadás ellene.

Nem azok az emberek viszik előre a világot, akik elkenik az ellentmondásokat, hanem akik föltárják.

A tanításban nem az a legtöbb, hogy az ember azt a tudást, amit évtizedes elméleti és gyakorlati munkával megszerzett, továbbadja, hanem ... az ember önmagát adja tovább. A személyiségét. A példát.

Az igazságszolgáltatás sohasem volt tökéletes és megnyugtató intézmény, mert egy becsületes ember mindig kevés ahhoz, hogy egy gazfickót börtönbe juttasson, két gazfickó pedig mindig elég ahhoz, hogy egy becsületes emberre bilincset veressen.

A történelem lassú, de dolgozik.

Terheinket nem az élet rakja ránk, hanem mi szedjük útközben magunkra.

A szerelem, mint egy függőhíd, átível az évek szakadéka fölött. (...) Minél nagyobb mélység fölött feszül, annál elementárisabb a boldogság.

Furcsa dolog két ember kapcsolata: amit az egyik nem kap meg, azzal szegényebb lesz - legfeljebb nem tud róla. Nem tudja, hogy veszít valamit... mert nem a magáéból veszíti, hanem nem nyeri meg.

A szerencse a tudományban a tehetség és a szorgalom eredménye.

A szentimentalizmus és az agresszió ikertestvérei egymásnak. És ellentétei az érzelemnek és a hódításnak.

Az élet homokóráját nem lehet fejtetőre állítani.