Gaál Viktor

Mostanában jöttem rá, hogy a menekülés haszontalan. Előbb vagy utóbb, de szembe kell néznünk önmagunkkal.

Pontosan tudom, hol van most... minden pillanatban, minden lélegzetvételnél. Nem szükséges látnom, hogy tudjam. (...) Áramlat követi őt, köt össze bennünket, oly fényes, mint a napfény a folyón. Nem értem, más miért nem érzi. A puszta levegő is izzik kettőnk között.

Volt egy nap, mikor úgy tűnt számomra, minden szín elszökött a világból... Sok-sok év telt el azóta, de csak most (...) értettem meg, hogy... hogy a fájdalom csak visszhang, a boldogság visszhangja.

- Miért szeretsz engem? Egész úton mást sem tettem, csak nyavalyogtam neked, semmi sem volt jó, mindennel bajom volt. Akkor viszont miért hagysz meg barátodnak? (...) - Mert azoknál, akik három mondatban megmondják a Nagy Igazságot, sokkal jobban kedvelem az olyanokat, mint te, akiket folyton kétségek gyötörnek.

Életünk első két évtizedében az emberek arca olyan, amilyet a szüleiktől kaptak. Húsz évnek kell eltelnie, mire a lélek eléri az arcot, majd formálni kezdi; olyanná, amilyenek az emberek valójában.

Kerülöm a tekintetét. Ahogy keresztülvágok a helyiségen, végig magamon érzem, de kényszerítem magam, és nem viszonzom a pillantást. Nem szabad egymásra néznünk. A legkisebb villanás is túl egyértelmű lenne. Az egész világ leolvashatná arcunkról a titkot.

Mi mind azt hisszük, akarnunk kell a dolgokat ahhoz, hogy boldogok legyünk! (...) És éppen ez tesz boldogtalanná minket..., hogy akarunk, mert aki akar valamit, az sohasem elégedett!

Annyira könnyű lett volna elmenekülni az érzések elől, de nem volt szabad sem a múlt emlékei közé, sem a jövő ígéreteihez rohannia, meg kellett tapasztalnia, ami itt és most történik vele, akármennyire fájjon is az. Meg kellett élnie, hogy elveszíti Mayát, és elveszíti a boldogságot is vele. (...) Fájdalom, amit akkor érzünk, ha igazán életben vagyunk?

Az élet szenvedéssel teli, hát sokan elmenekülnek előle. Ha szerelmes leszel, életre ébredsz. És minél erősebb a szerelem, annál jobban tud fájni.

Nem az a fontos, hová mész. Az a fontos, hogy járd az utat, és megélj minden egyes, az úton töltött pillanatot.

Fogadd el úgy a világot, ahogy van! A világot nem lehet megváltani. (...) Magadat teheted csak olyanná, amilyenné akarod. Sőt, ez az egyetlen, végső és utolsó tanácsom: a rendet csakis és kizárólag magadban kell megteremtened! Ha ez sikerül, eléred az örök boldogságot.

Ne félj a döntéseid következményeitől. Hiszen egy elágazáshoz érve legtöbbször úgysem tudhatod, a mocsáron, vagy a tisztáson visz-e majd az utad.

A mesékben nem az a fontos, mennyire igazak. Hanem hogy számodra miféle kincset rejtenek!

Olyan kevés biztos pont van a világban, olyan őrült ez az egész. (...) Egy hatalmas, áradó folyó a világ... viszi, sodorja a legtöbb embert magával, álmok, vágyak nélkül... és te olyan vagy nekem, mintha egy szikla lennél, egy biztos pont, melybe kapaszkodom, megtartasz, biztonságot adsz. Nem is értem, miként lehetséges ez... Boldog lehet, aki ismer téged, mert beléd kapaszkodhat, te erőt adsz nekik, melletted szembe tudnak nézni az árral.

Milyen furcsa, hogy legtöbbször nem a személy, hanem a helyzet miatt leszünk szerelmesek... és gyűlölni is ugyanígy gyűlölünk.