D. Tóth Kriszta
Az internet az elmúlt évtizedek legnagyobb találmánya, a valódi sajtószabadság és demokrácia egyetlen garantált helyszíne, a fogyasztó által alakított médiatartalmak fellegvára. Hasznos, jó, izgalmas, mi lenne velünk nélküle. De vajon tényleg annyira természetes dologként kell kezelnünk a durva támadásokat? Egy közszereplőnek valóban mindent el kell viselnie? Azt hiszem, nem. Félreértés ne essék, a kritika, mint olyan, nem zavar. Sőt kifejezetten jól jön akkor, amikor a gyarló ember túlságosan el van foglalva magával. Léleképítő érzés néha szembesülni azzal, hogy az, amit létrehozok, legyen írott vagy beszélt szöveg, hatással van az emberekre. Megmozgatja, válaszra sarkallja őket, reakciót vált ki belőlük. Fontos pillanat ez egy tartalom-előállító iparos életében, mert szembesíti a felelősségével. A nettó gonoszság, az aktív hazudozás, a szándékos mocskolódás viszont nem esik ugyanebbe a kategóriába. Mert attól, hogy az ember nyilvános szakmát választott, még ember marad. Úgy is, mint mindenki mással egyenrangú élőlény.
Erős nőnek lenni nem azt jelenti: mindig, mindenáron mindenkit le kell nyomnod. (...) Lehetsz amazon, sőt, legyél az, ha érzed magadban az elhivatottságot. Ölts páncélt, eredj a harcmezőre, győzd le Árészt, a háború istenét, mentsd meg a világot a gonosztól, állj ki az igazadért! Fantasztikus, ha meg tudod tenni, vagy legalább megpróbálni. De, az isten szerelmére, nem kell, hogy mindig, minden helyzetben a tiéd legyen az utolsó szó, a leghangosabban csattanó poén, a legokosabb érv. Ne érts félre, nem azt mondom, hogy játszd el a gyámolításra szoruló, klasszikus "gyenge nőt", csak azért, hogy a férfiak férfiasabbnak érezhessék magukat melletted. Egyszerűen csak merj veszíteni néha, aztán hagyd, hogy bekötözzék a sebeidet.
A világ annyiféle, ahányan élünk benne. Az a mai adatok szerint, 7. 6 milliárd ember.
Amikor gyerek vagy, akkor neked az a világod, az a bel- és külpolitikád, ami a szüleiden keresztül megérkezik hozzád. Van egy világod, egy buborékod, egy eszmerendszered, egy keretrendszered, és ahogy leválsz a szüleidről, ez összetörik, és ezt nem lehet megúszni.
Ha egyszer megszagolod a szabadságot, akkor azt a szagot akarod érezni.
Nem lehet büntetlenül mérgezni magad. Sem kémiai anyagokkal, sem toxikus emberekkel, sem pusztító gondolatokkal. Ha nem vagy képes szeretni magad, az előbb-utóbb felzabál.
Ha valaki az Index címlapon szar, akkor utána már nehéz a szarból kievickélni.
Minden család terhelt, minden családban ott vannak a keresztek, amit az emberek cipelnek a vállukon, és ezek a keresztek csak nehezebbek lesznek az évek előrehaladtával.
Az élet sokszor szerencsén és más emberek jóindulatán múlik.
A sors az egyik kezével elvesz, aztán a másikkal meg ad valamit. Ha az ember jó és megérdemli, mindenképpen így van.
Ha az ember kiteljesedik a szakmájában, az elementáris hatással van az önértékelésére, a párkapcsolatára, a gyerekéhez fűződő viszonyára, a világhoz való viszonyára, mindenére, mert a helyén van.
Semmi más nem fontosabb annál, mint hogy az életben azt az egyensúlyt megtaláld, ami neked jó a magánélet meg a munka között, és hogyha ezek néha összefolynak, az egyáltalán nem baj, ha neked az úgy jó.
Annyi színű a világ, ahányan élünk benne, annyiféle a világ, ahányan lakjuk, és attól, hogy én úgy nőttem föl, hogy (...) nagyjából ugyanolyan embereket láttam magam körül, mint én, attól még a világ nem csak olyan, mint amilyen én vagyok.
Bármit csinálunk, elsülhet rosszul is. De nem szabad elhinni, hogy te magad vagy a kudarc. Ahogy a nagy siker sem te vagy, csak akkor meg jól léptél. Menj tovább, ne fürödj benne sokáig.
Nem hiszek a mindenáron elengedésben. Nem hiszek abban, hogy mindent le lehet, vagy le kell zárni. Hiszek a gyászmunkában, a fertőtlenítésben, az összevarrásban. De léteznek olyan hiányok, amelyek sosem múlnak el, és amelyeket nem lehet semmiféle munkával elmulasztani. Nem is kell. Ezek a hiányok tesznek azzá, aki vagy.