Charlotte Bronte

A szerelem mindenre talál mentséget, csak az aljasságra nem. Az aljasság megöli a szerelmet, elnyomorítja a legtermészetesebb érzéseket is. Becsülés nélkül nincs igaz szerelem.

A legfőbb emberi tudás önmagunkat ismerni, s a célt, ahová lépteink visznek.

A jókedv - úgy tűnik - éppannyira függ attól, hogy állnak a dolgok bennünk, mint attól, hogy állnak rajtunk kívül és körülöttünk.

Az ő társaságában éreztem csak igazán, hogy élek, benne élek, és ő bennem él.

A képzelettől veszem kölcsön, amit a valóság nem ad meg nekem.

Különös, hogy a fájdalom szinte megfojt, mert egy másik ember szeme nem nézett az enyémbe.

Közönséges és gyerekes dolog összezagyválni az általánosat az egyénivel.

Régi igazság, hogy a barátok elhagyják azt, akit a szerencse elhagy.

Az őszinteség sohasem nevetséges, mindig tiszteletreméltó.

A szelídség! Mennyivel nagyobb erő, mint a nyers erőszak!

Setét napok, ha jőnek Fojtsd el félelmedet, A bátor mindig győzhet A félelem felett.

Igyekszem nem előre vagy hátra nézni, inkább felfele tekintek.

Rokon léleknek érzem, minden mozdulatát értem, s habár származás és vagyon tekintetében tátongó űr választ el tőle, van valami az agyamban és a szívemben, a véremben és az idegeimben, ami szellemi rokonává tesz. Hogy egy-két nappal ezelőtt még egészen másképpen beszéltem? Azt mondtam, semmi közöm hozzá azon túl, hogy fizetést kapok tőle? Megtiltottam magamnak, hogy mást lássak benne, mint kenyéradó gazdámat? De hiszen ez istenkáromlás! Vétek a természet parancsa ellen! Minden jó, igaz, erős, tiszta érzésem őt veszi körül. Tudom, hogy érzelmeimet titkolnom kell; a remény parazsát el kell fojtanom; nem szabad elfelejtenem, hogy ő édeskeveset törődhet velem. Mert amikor azt mondom, hogy rokon lelkek vagyunk, nem úgy értem, hogy én is rá tudom kényszeríteni akaratomat másokra, és hogy belőlem is olyan varázserő árad, mint őbelőle. A lelki rokonságot csak úgy értem, hogy ízlésünk és hajlamaink sok tekintetben megegyeznek. Nem győzöm hangoztatni, hogy kettőnket egy világ választ el egymástól, és azért mégis szeretni fogom őt, amíg csak élek.

Sokkal okosabb, ha az ember türelmesen elviseli azt, ami csak neki fáj, mintha elhamarkodottan olyasmit tesz, aminek káros következményeit mások is megsínylik.

Az érzelem, amelyet a józan ész nem fegyelmez, bizony híg ital, az ész viszont érzelem nélkül olyan keserű és kemény falat, hogy alig lehet lenyelni.