Charlotte Bronte

Minden arc minden vonása rögtön elenyészett bennem, mert nem a vártra találtam.

Senki sem ismeri be szívesen, hogy rosszul választott életpályát. Az ember, ha méltó erre a névre, sokáig evez szél és ár ellen, míg ki nem szakad belőle a kétségbeesett "nem megy!", és vissza nem engedi sodortatni magát a partra.

Nem vagyok keleti kényúr, nekem a fehér nyak, kármin ajak és orca, hajcsigák és -fürtök ékessége nem kell a szellem prométheuszi tüze nélkül, mert csak az a kevés fogna világítani akkor is, mikor elhervad rózsa és liliom, mikor a haj fiatal csillogása szürkébe fakul.

Napfényben, jómódban minden csupa virág, de eljönnek a borús napok, eljön a gyász novembere, mikor egyszerre kihűl az ember szíve és otthona, bizony félelmesen ki tud hűlni a szellem tiszta, vigasztaló fénye híján.

Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.

Gyöngeségre és oktalanságra vall, ha valaki azt mondja, hogy nem tudja elviselni, amit a sors reá mér.

Nincs nagyob boldogság, mint ha szeretnek bennünket embertársaink és úgy találjuk: jelenlétünk hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzék magukat.