Arthur Schopenhauer
1788. február 22. — 1860. szeptember 21. német filozófus
Az ész (...) az, ami képesíti az embert, hogy ne csupán a jelenben éljen, mint az állat, hanem a múltat és a jövőt is áttekintse és átgondolja. Ebből származik elővigyázata, gondja és gyakori szorongása.
Az emberi szó a legtartósabb anyag. Ha egy költő az ő legfutólagosabb érzését neki kellőképpen megfelelő szavakban testesítette meg, akkor az évezredeken át él ezekben, s minden fogékony olvasóban új életre kél.
Az emberi tudás minden irányban beláthatatlan, s annak, ami egyáltalában méltó a megismerésre, az egyes ember az ezredrészét sem tudhatja.
A rossz könyvek töméntelensége, ez az elburjánzó irodalmi gaz, amely megfosztja táplálékától a gabonát és megfojtja. Ezek a termékek tudniillik magukhoz ragadják a közönségnek idejét, pénzét és érdeklődését, ami igazság szerint a jó könyveket és nemes céljaikat illeti meg, holott pedig csak azzal a szándékkal íródtak, hogy pénzt jövedelmezzenek vagy hivatalokat szerezzenek. Tehát nem csupán haszontalanok, hanem egyenesen károsak.
Annak, hogy a jót olvassuk, feltétele, hogy ne olvassunk rosszat. Mert az élet rövid, az idő és az erők korlátoltak.
Könyveket vásárolni jó volna, ha az elolvasásukhoz szükséges időt is meg lehetne venni. De többnyire összecserélik a könyvek megvásárlását (birtokolását) tartalmuknak elsajátításával (birtokba vételével).
Azt kívánni, hogy valaki mindenre emlékezzék, amit valaha olvasott, annyi, mint azt kívánni, hogy mindent, amit valaha megevett, még magában hordozzon. Emebből anyagilag, amabból szellemileg élt s így lett azzá, ami. De amint a test azt hasonítja át, ami vele homogén, úgy mindenki azt fogja elméjében megtartani, ami érdekli őt, azaz ami gondolatai rendszerébe vagy céljaihoz illik.
Aki bolondoknak ír, mindig nagy publikumra talál.
A pusztán eltanult igazság csak úgy tapad hozzánk, mint egy reánk illesztett tag, egy hamis fog, egy viaszból való vagy legföllebb mint egy idegen húsból való rhinoplasztikus orr. Az önálló gondolkozás útján szerzett igazság ellenben egy természetes testrészhez hasonlít, csak ez a miénk igazán.
A szokásnak igazi hatalma (...) voltaképpen a tunyaságon alapul, amely a másként való választás munkájától, nehézségétől s veszélyétől is meg akarja kímélni az értelmet és az akaratot, s tehát azt téteti velünk ma, amit már tegnap és százszor tettünk, s amiről tudjuk, hogy céljához vezet.
Ami (...) a testekre nézve, amennyiben csupán mechanikai okok hatása alatt állanak, a tehetetlenség ereje, ugyanaz a testekre nézve, amennyiben motívumok hatása alatt állanak, a szokás hatalma.
Többé-kevésbé mindennél, amit teszünk és veszünk, óhajtjuk a véget, türelmetlenül várjuk, hogy készen legyünk és örülünk, ha készen vagyunk. Csak a végleges véget, minden végeknek végét óhajtjuk, rendesen, oly későn, amint csak lehetséges.
Mindenki álarcot visel és szerepet játszik. Egyáltalában az egész társadalmi élet folytonos komédiázás.
Minden önfejűség azon alapul, hogy az akarat a megismerés helyébe tolakodott.
A gyűlölet a szív ügye, a megvetés a fejé.