Arthur Schopenhauer
Az emberi boldogság különböző alakjaival többnyire úgy vagyunk, mint bizonyos facsoportokkal, amelyek távolról nézve bámulatosan jól festenek. De ha közeledünk és bemegyünk, ez a szépség eltűnik: nem tudjuk, hová lett; fák között vagyunk: ez az egész. Ezen alapul, hogy oly gyakran irigyeljük mások helyzetét.
Vannak (...) emberek, akik sohasem vallják be kevésszámú és aprócseprő gyöngéiket, ellenkezőleg: gondosan rejtegetik őket, s minden ezekre vonatkozó célzás iránt felette érzékenyek. Ez éppen onnan van, hogy egész érdemük hibák és fogyatkozások hiányában áll, minélfogva minden napfényre kerülő hiba által egyenesen megcsorbul.
Ahhoz, hogy idegen értéket önként és szabadon elismerjünk és becsüljünk, magunknak is rendelkeznünk kell vele.
A vallások a tudatlanság gyermekei; nem sokkal élik túl szülőjüket.
Hit és tudás olyan, mint a mérleg két serpenyője: amint az egyik emelkedik, a másik süllyed.
Gyakorlati hasznát venni a logikának úgy fest, mintha járni akarván, elébb a mechanikától kérnénk tanácsokat.
Az írás egyetlen szabályt ismer: hogy legyen mit mondanod.
Mindenképpen tanácsosabb azt megfontolni, amit a másik elhallgat, mint amit elmond.
Szinte minden bánatunk a másokkal ápolt kapcsolatainkból fakad.
Minden eber élete, minden külső változás ellenére is általában ugyanazt a jelleget viseli magán és ugyanegy téma változatainak hasonlítható. Egyéniségéből senki ki nem vetkőzhetik!
A legmagasabb, legváltozatosabb és legállandóbb élvezetek a szellemiek, bármennyire csalódjunk is bennük fiatal korunkban; ezek azonban jórészt a szellem erejétől függnek. Már ebből kiviláglik, mennyire függ boldogságunk attól, ami vagyunk.
Ha pedig szerencsétlenség ért bennünket, amelyen többé nem változtathatunk, még gondolnunk sem szabad rá, hogy másképp is történhetett volna; még kevésbé arra, hogy miképp háríthattuk volna el, mert ez elviselhetetlenné tenné a fájdalmat, magunk kínzójává válnánk.
Az emberek irigysége mutatja, hogy mennyire boldogtalanoknak érzik magukat; mások tetteire irányuló folytonos figyelmük pedig jele annak, hogy mennyire unatkoznak.
Mint ahogy testünket ruha fedi, úgy burkolja be lelkünket is a hazugság. Szavaink, cselekvéseink, egész mivoltunk hazug. Igazi lelkünket ezen a burkon keresztül csak néha-néha lehet megsejteni, mint a ruhán keresztül a test idomait.