Idézetek a szülőről
A házasságon kívül szülő nőt sújtó szigorú szankciók gyökere, hogy a leányanya a férfiak uralta társadalmi rend jogi intézményeit megsértette.
Egyedül gyereket szülni önzés, mert a gyereknek ugyanúgy szüksége van az apára, mint az anyára. Ez az érv azzal a véleménnyel azonos, amely normatív alapon jónak tartja azt, ha egy gyerek családban nő fel, nem számolva azzal, hogy a család légköre (...) lehet "botrányos, viharos, feszült".
Az sokkal erkölcstelenebb, aki terhesen "megfogja magának" a férfit, mint az, aki teljesen egyedül is kihordja a gyermeket, megszüli, felneveli.
A gyerekek, akiket nem szeretnek, felnőttek lesznek, akik nem tudnak szeretni.
Szeretnénk hinni, hogy minden gyermek ártatlanként születik a világba. Csak a legjobb dolgokat tanulja meg. De bármennyire is próbálkozunk, eljön az a nap, amikor a gyerekünk olyasmit tesz, ami meglep bennünket. Olyasvalaki lesz, akit nem ismerünk meg. Azt kérdezzük, ki ez az ember?
Rendkívül rossz szolgálatot tesz gyermekének az az anya, aki önmagát igyekszik megtestesíteni a gyermekben anélkül, hogy egyszer is figyelembe venné, hogy a gyermek nem csupán afféle toldaléka, tőle függő teremtmény, hanem új és individuális lény, gyakran olyan jellemmel felruházva, amely alig hasonlít a szülők jellemére, sőt adott esetben riasztóan idegenszerűnek látszik.
A szülőknek tudniuk kell, hogy ők a fák, amelyekről a gyümölcsök ősszel lehullanak.
Az egyetlen ember, aki valóban megért bennünket, az anya.
Az anya-gyermek kapcsolat bizonyosan a legmélyebb és leglényegesebb kapcsolat, amelyet ismerünk; hiszen a gyermek egy ideig úgyszólván része az anyai testnek!
Minden anya gazdag, ha szereti a gyerekeit. Nincs szegény édesanya, sem csúnya édesanya, sem öreg. Az ő szeretetük mindig a legszebb az Örömök között. És amikor, úgy látszik, szomorúak, akkor is elég egy csók, amit kapnak vagy adnak, és már minden könnyük csillaggá lesz a szemük mélyén.
Gyereket csinálni nem nagy sor, felnevelni - ugyebár? -, az a művészet.
Nézzék csak meg jól a terhes nőt: azt gondolnánk, átmegy az utcán, vagy dolgozik, vagy éppenséggel szól önökhöz. Tévedés. A gyerekére gondol. Nem fogja bevallani, de kilenc hónap alatt nincs perc, hogy ne gondolna a gyerekére. Jó, figyel arra, amit mondanak neki, csak nemigen hallja. Bólogat, de igazából fütyül az egészre. Maga elé képzeli. Öt milliméter: egy szem búza. Egy centi: kagylócska. Öt centi: az asztalon a radírgumi. Húszcentisen, négy és fél hónaposan: a kitárt tenyere. Semmi. Semmi se látszik, mégis csak gyakran téved a keze a hasára. Dehogy, nem is a hasát érinti, hanem őt.
Tudod, a mi anyáink okosak voltak. Nem béreltek fel dadákat és nem tettek minket gyermekmegőrzőkbe, mert tudták, hogy ha így lett volna, rájöttünk volna, hogy léteznek odakint más nők, akik jobb anyák náluk.
Az anyaság lehetetlenné tesz bizonyos dolgokat, olyan dolgokat, amelyeket a másik életemben gondolkodás nélkül megtettem volna. (...) Rájöttem, hogy többé-kevésbé az akaratom ellenére, kizárólag egy dologra vagyok képes, oltalomra.
Csak amikor az unokáim viselkedését látom, akkor tudom pontosan, jól neveltem-e a gyermekeimet.
Facebook
Pinterest