Idézetek a szomorúságról
Isten a tétlenséget utálja a legjobban, tehát aki csak bámul a semmibe, és siratja az anyját vagy a pajtásait, az a kárhozatot keresi.
A bánat olyan vidék, ahol folyton esik, mégsem terem semmi.
Úgy éreztem, sírni tudnék, de nem jött ki. Ez egyfajta szomorú betegség, beteg szomorúság, amikor nem is érezhetnéd rosszabbul magad. Szerintem tudod, milyen az. Szerintem mindenki tudja.
Úgy érzem magam, mint egy vadon élő növény, amit behoztak a szobába és idegen földbe ültettek. (...) Mintha el akarnék hervadni.
Úgy vegetálok egyik percet a másik után egyik órát a másik után rakva este "ez is eltelt" megkönnyebbüléssel mint akinek amputálták a lelkét csak a fájdalom űrét hagyva a helyén.
Ha az ember belezuhan az önsajnálatba, csak nagyon nehezen tud kikászálódni belőle, és mielőtt észbe kapna, olyan lesz, mint egy zombi.
Ha megvágja az ujját, rárakja a tapaszt, ha beteg, hát gyógyszert vesz be, igaz? Nem is kérdés. Valójában az lenne meglepő, ha nem nyújtana önmagának elsősegélyt, amikor arra szükség van. De vajon miért nem tesszük meg ugyanezt lelki egészségünkért? Azt várjuk, hogy egyszerűen csak túl legyünk a pszichés sérüléseinken, miközben bárki, aki valaha rágódott már visszautasításon, szenvedett már kudarctól, tudja: a lelki sebek pontosan ugyanolyan bénítóak lehetnek, mint a testiek.
A rossz nem mulandó. Követ téged, és nem rázhatod le, bárhogy is szeretnéd.
Talán semmi sem különbözteti meg jobban az embereket és a korszakokat egymástól, mint nyomorúságuk ismeretének különböző foka: mégpedig mind a lélek, mind pedig a test nélkülözéséé.
Gyönyörű, olyan gyönyörű volt, és mégis olyan szomorú, mint egy hervadó őszi liget, mely csupa szín, és mégis csupa hervadás, csordultig színekkel és mégis színültig halállal tele.
A sajnálat tüneti kezelés. Az ember sajnálja, ha mellélötyköli a kávét, vagy elrontja a játékot azzal, hogy sorozatban egyetlen bábut sem talál el bowlingozáskor. Az igazi bánat azonban ritka, mint az igaz szerelem.
Nem féltékenység, mit érzek, Az bánat, Bánat, Ami a szívem tépi.
Mindabból, ami voltunk, Mást nem ismerek, csak a bánatot.
A Hajnal nem ragyogó, Az Éj fehéren lebben, Az Isten nem jóságos, Az Ördög nem kegyetlen.
A szenvedés olyan állapot, amelyben az ember mindenkitől eltávolodik. Egyedül van. Ha kézbe vesszük a szenvedésünket, egészen úrrá leszünk rajta, és kijövünk belőle úgy, hogy kihozunk magunkkal valamit: ez győzelem, ennek van értelme. Nem üres kézzel jönni ki belőle... hiszen máskülönben minek járnánk meg a poklot?
Facebook
Pinterest