Toni Morrison

Eljön az életben a pillanat, amikor már elégnek érezzük a világ szépségét. Nem kell lefényképeznünk, lefestenünk, sem emlékeznünk rá. Elég, hogy van.

A méreg olyan, mint a vízi hulla: mindig a felszínen úszik.

A rum parancsol, mindegy, ki a kereskedő.

Isten a tétlenséget utálja a legjobban, tehát aki csak bámul a semmibe, és siratja az anyját vagy a pajtásait, az a kárhozatot keresi.

Senki, még az egészséges ember se fürkéssze a saját arcát, mert a lelkét kockáztatja: a tükörkép kiszívja, fölissza.

Ilyen érzés a szabadság? Nem tetszik. Nem akarok tőled szabad lenni, mert csak veled vagyok élő.

Sose mi alakítjuk a világot (...). A világ alakít minket. (...) Engem te alakítasz, és a világomat is.

Kétlem, hogy Isten tudja, kik vagyunk. Ha ismerne, talán szeretne is minket, de valószínűleg nincs tudomása rólunk.

Annyit ér az ember, amennyit maga után hagy.

Minden árulás mérgez.

Asszonynak lenni (...) olyan, mint sosem gyógyuló, nyílt sebnek lenni. Ha a felszín beheged is, alatta fájón lüktet tovább az eleven hús.

Hiába tervez az ész, ha a test mást akar.

Nehéz annak, akinek hatalom adatott egy másik ember fölött; rosszat tesz, aki erőszakkal megszerzi ezt a hatalmat; de aki önszántából veti magát alá a másiknak, az gonoszat cselekszik.

Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod.

Áruld el nekem, Uram, miként hagyhattál annyira magára egy gyermeket, hogy megtalálja az utat hozzám?