Idézetek a pénzről
Aki gazdag, erényes!
A jótékonysági akció és az "itt a piros, hol a piros" abban különbözik egymástól, hogy az utóbbi esetben nemcsak a pénz beszedése, hanem a csalás is szemed láttára történik.
A cápák ezekben a szűk esztendőkben is degeszre tömik a hasukat, miközben a tisztességes ember csak csalinak jó.
Semmi sem ingerli annyira kalandra az embert, mint az, ha lapos a pénztárcája.
Aki jövedelmet akar, a vesződséget is vállalnia kell.
A tudás veszedelmes dolog, amit legjobb megtartani ahelyett, hogy annak szolgálatába állítanánk, aki a legtöbbet ígéri érte.
Az arany évenként tizennégy századrészét veszti vastagságának dörzsölés következtében. Ezt a tényt elkallódásnak nevezik. Ebből az következik, hogy a Földön forgalomban lévő ezernégyszáz millió aranyból évenként egymillió vész el. Ez az aranymillió porrá lesz, elrepül, atomokban lebeg, belélegezzük, megterheli, elváltoztatja, lenyűgözi és súlyossá teszi a lelkiismeretet, elkeveredik a gazdagok és a szegények lelkével; azokat kevéllyé, ezeket elvadulttá teszi.
A nők mindig anyagiasabbak a férfiaknál.
Amikor olyan emberek beszédét hallgatta, akik megvetéssel emlegették a pénzt, arra gondolt, vajon ezek kipróbálták-e valaha is a pénztelenséget. Tudta, hogy a pénzhiány az embert kicsinyessé, önzővé és kapzsivá teszi; eltorzítja jellemét, és a világot közönséges oldaláról mutatja meg előtte. Amikor az embernek fogához kell vernie a garast, akkor furcsa fontosságot tulajdonít a pénznek; ahhoz, hogy a pénzt való értékén becsüljük, elsősorban - pénz kell.
A gazdag végül is nem más, mint olyan szegény, akinek van pénze.
A pénz nem boldogít, de azt se mondom, hogy boldogtalanságot okoz, mivel minden rajtunk múlik.
Ha az emberek negyedrész annyit költenének arra, hogy jót tegyenek másokkal, mint arra, hogy kárt tegyenek maguknak, nyoma se volna nyomornak.
Aki boldog, az gazdag, de ebből nem következik, hogy aki gazdag, az boldog is.
A pénz nem él, de mi emberek úgy teszünk, mintha élne. Mintha egy biológiai lény lenne, amely növekszik, fejlődési ütemet diktál, parancsol. És mi, az emberek, miközben ezt a látszatlényt szolgáljuk, követjük parancsait és áldozunk is neki. Feláldozzuk az időt, az emberséget, a kapcsolatokat, a belátást, az együttérzést és a szeretetet, de úgy, hogy közben kizsigereljük Földanyát, aki tényleg él, és akiből valóban minden földi élet származik, mert Ő valóban a saját anyagát és életerejét adta oda használatra minden élőlénynek.
Az ember jár-kel a világban, mint valami nyugtalan vadállat, és valamit keres. De alighogy megtalálja, már hasznot akar belőle, és ezzel el is rontja a dolgokat. Mert a világ nem arra való, hogy hasznot hozzon valakinek. A világ arra való, hogy szép legyen, békés legyen, jó legyen. Hogy élni lehessen benne, fáradsággal, de haszon nélkül. Mert az élet értelme a szép. És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált. Pedig ma már annyira van vele, hogy ha valami szépet meglát, nyomban arra gondol: mi hasznom lehetne ebből? S ezért van az, hogy amit ilyen céllal fölépít, az hamarosan le is dől. Legtöbbször egy másik ember dönti le, aki irigyli a hasznot, és a helyén nem marad más, csak egy folt csalán: az ember örök nyoma.
Facebook
Pinterest