Idézetek az önismeretről
A múlt talán egy horgony, amely visszahúz. Talán el kell engedned azt, aki voltál, hogy azzá válj, akivé leszel.
Megyünk az utcán és millió benyomás ér bennünket, közben észre sem vesszük, java részüket nyomban elfelejtjük, mások pedig mély nyomot hagynak bennünk. Mitől van ez? Amelyik érdekel minket, az valószínűleg valamilyen üzenetet, mondanivalót hordoz magában.
Csak a hazug ember ígér. Az ígéretet a félelem váltja ki a benned tomboló káosztól. Ugyanis, amikor hűséget ígérsz, olyan dologgal üzletelsz, aminek nem vagy birtokában.
Több dolog rettent bennünket, Lucilius, mint amennyi szorongat, és gyakrabban szenvedünk a hiedelemtől, mint a valótól.
Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.
Mindenkiben van fény és némi sötétség is. A kérdés az, hogy melyik részre hallgatunk. Az jellemez minket.
Kár, hogy oly mulandók a pillanatok, amikor az ember nemes és tiszta és az angyalokkal rokon - hogy elfutnak, és az összetett, semmilyen Én marad, akiről nem lehet másképp beszélni, mint óvó gyengédséggel és enyhe iróniával.
Megszeretni önmagunkat egy életre szóló románc kezdete.
Az aggodalom legmegdöbbentőbb jellemzője a teljes tehetetlenség. Az aggódás soha nem változtat meg egyetlen dolgot sem, kivéve az aggódó személyiségét.
Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad. Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad. Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad. Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad. Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad. Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad. Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad. Törd át gátjaid - a világ legyél te magad. Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.
Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.
Az ember sok mindent hajlandó csinálni, hogy szeressék, de mindent hajlandó megtenni, hogy irigyeljék.
Az embereket nem a teste teszi azzá, akik, hanem a lelküknek ereje, vagy a hátuk mögött hagyott évek tapasztalata, ami mind beléjük épült.
Ifjuságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek.
Az emberi lélek, különösképp a gyermeki lélek, kúthoz hasonlatos: édes vízzel teli, mélységes mély kúthoz. S ha valamely gondolat túlságosan kellemetlen valaki számára, azt dobozba zárva lelke kútjának mélyébe veti. Vár, míg meghallja a csobbanást... s a doboz eltűnik. Bizonyos szempontból legalábbis - mert igazában nem tűnik el soha. (...) A legmélyebb kútnak is van feneke, ahol az efféle dobozok megpihennek. Hogy nem látszanak, még nem jelenti azt, hogy nem léteznek (...) a gonoszság, a rémület e zárványai rothadásnak indulhatnak a mélyben, s idővel a legtisztább vizet is megmérgezhetik.
Facebook
Pinterest