Idézetek az oktatásról
Ha partnerként tudjuk kezelni a közönséget, akár gyermekekről, akár felnőttekről van szó, az már félsiker. Ha nem tanítani akarjuk őket, hogy ezt így és így kell csinálni, hanem arra helyezzük a hangsúlyt, hogy együtt fedezzünk fel bizonyos dolgokat, akkor máris be tudjuk mutatni a kutatómunka alapelveit: hogyan figyelünk meg jelenségeket, hogyan vonunk le következtetéseket.
Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen - amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességűnek is bélyegezhetik. Kérdezem: ilyenkor tényleg a gyereknek volna szüksége "kezelésre", rendszabályozásra, változásra?
Csak a jó minőségű tanár lehet mesterré, csak az a tanár, aki maga is élvezi, amit csinál, akinek a számára a tanítás, az együttlét a gyerekekkel, a világra való rácsodálkozás élmény és öröm. Aki nem a biztos, egyetlen válaszokat tudja, hanem akit a bizonytalan sokféleség csábít állandó továbbkutatásra.
A gyerekek individuálisak, és erre abszolút nincs felkészülve a mai pedagógia. Holott csakis erre kellene hogy felkészülve legyen! Minden gyerek más, mindegyik mást tud, másban jó - és ezt el kéne ismerni.
Mit ér a tudás, ha nem adhatjuk tovább az arra érdemeseknek?
Az életnél hatékonyabb iskolát még senkinek se sikerült kitalálni.
Az iskola a legtöbbször képtelen megtanítani, mennyire izgalmas, milyen igézően szép lehet a tudomány vagy a matematika; megmerevedett irodalmat vagy történelmet tanítanak, a felfedezés izgalmát semmibe véve.
Kifejlesztetted a testedet, most fejleszd ki az elmédet is; izmaid és elméd segítsék, ne gátolják egymást!
Minden országnak megvan az az egyeteme, amelyet érdemel. A tudomány csak ott terem, ahol meg tudják becsülni.
Ha több egyetemünk nincsen, nem lehet egy jó egyetemünk sem. Vannak szavak, amiket csak többesszámban lehet használni, a grammatikában úgy hívják, hogy "pluralia tantum". Ilyen pluralia tantumok vannak a gyakorlati életben is. Az olló is csak úgy vág, ha két pengéje van, a kocsi is csak úgy jár, ha négy kereke van: azonkép vannak társadalmi intézmények is, amelyek csak az összeműködésben élhetnek, de félpengével nem vághatnak és egyetlen kerékkel nem járhatnak. Ilyen társadalmi plurale tantum az egyetem is.
Minden üres tanszék egy-egy nyilvános felhívás az ország összes tehetségeihez. Amíg az ilyen tanszék betöltve nincsen, addig fennáll a remény, hogy majd akad, aki belevaló. Ellenben minden rossz kinevezés agyonüti a maga tanszékét: harminc satnya nemzedéket nevel harminc éven keresztül és mire a hivatásos ember előáll, már nem találja meg a neki való helyet.
Az iskolákat azért hozták létre, hogy képzett és engedelmes polgárokat termeljenek ki, akik hűségesen szolgálják a nemzetet.
Ahogy azt minden gyerek, tanár és tanfelügyelő tudja, azok a képességek, amelyek ahhoz szükségeltetnek, hogy jó jegyet kapjunk egy vizsgán, nem azonosak az irodalom, a biológia vagy a matematika valódi megértésének képességével. És minden gyerek, tanár és tanfelügyelő tisztában van azzal is, hogy ha választani kell a kettő közül, a legtöbb iskola a jó jegyeket választja.
A tanulmányaink nagyon fontosak a jövőnk szempontjából, és elsődleges figyelmet igényelnek. De vigyáznunk kell, hogy ne engedjük, hogy a kitűnő tanulók listája, a tanulmányi átlag vagy az egyetemi ösztöndíj átvegye az irányítást az életünk felett.
Az embereknek meg kell tanítani, hogyan ellenőrizzék forrásaikat, melyikben mennyire bízhatnak, valamint hogy a történetek, helyzetek csak nagyon ritkán feketék és fehérek, a világ jóval komplexebb. Ezeknek a készségeknek a fejlesztését érdemes minél korábban, már az iskolákban elkezdeni.
Facebook
Pinterest