Idézetek a munkáról
Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra. Ha még ma megteheted, hogy valamit holnapra halassz, el ne mulaszd elhalasztani.
Feladván a ragaszkodást tetteid gyümölcséhez, mindig mint kötelességet végezd összes tevékenységed! A lehető legjobb, amit tehetsz, az kötelességed végrehajtása az emberek tanítása végett.
Aki keményen dolgozik, érvényesíti a saját elképzeléseit, használja az eszét és a képzeletét, az képes arra, hogy a saját igényeinek megfelelően formálja a világot.
A kemény munka csak akkor jelent gyötrelmes rabságot, ha nincs értelme.
Igazából nem számít, hogy mennyi pénzt keresünk azzal, ami boldoggá tesz minket reggel 9 és délután 5 óra között.
Autonómia, komplexitás és kapcsolat az erőfeszítés és a jutalma között - valószínűleg mindenki egyetért azzal, hogy ez a három dolog szükséges ahhoz, hogy a munkánk valóban a megelégedésünkre szolgáljon.
A munkádat végzed, és a munkád végez veled.
Lehetőség szerint olyanokkal dolgozz, akik még nálad is használhatatlanabbak! Ez jó fényt vethet rád.
Ha, mondjuk, a bölcsész szó is szerepel a diplomádban, garantáltan találsz munkát egy-kettőre, hiszen mindig akad valahol egy-egy mosatlan kocsi vagy edény.
A jelenleg általános önmegvalósítási cél nem járható út. Ha valakinek az a kizárólagos feladata, hogy mindig kivívja magának a legjobbat, akkor az élet túlhajszolttá és túlságosan magányossá válik, így bukásra van ítélve. Ehelyett azt kell éreznie az embernek, hogy létezésének magasztosabb célja van, és ez a gondolat megszabadítja a rá nehezedő nyomás egy részétől.
Nem az számít, hogy milyen munkát végzel, hanem az, hogy mit gondolsz róla.
Két szamár találkozik egy oszlophoz kötve egy vadnyugati városban. Egyikük hátán nincs más, csak egy nyereg. A másik az aranyásó szamara, zsákokkal megrakodva, táborozó- és főzőfelszereléssel és négy huszonöt kilós, érccel teli zsákkal. Háta harmonikaszerűen legörbül a teher alatt. A városi szamár így szól: No, te aztán jó sok terhet cipelsz. Mire az aranyásó szamara ezt mondja: Teher? Miféle teher?
Az emberi élet olyan, mint egy rövidke felvillanás. Úgy kellene élnünk, hogy akármit is csinálunk, szeressük. Ebben a múló életben az ember ostobasága, ha arra kényszerül, hogy olyat tegyen, amit nem szeret - csak azért, hogy szenvedjen.
Porto-Riche így szólt egyszer hozzám: "Fiam, elfecséreltem az életemet. Szórakoztam. Nem dolgoztam." Azt feleltem: "Renan így beszélt: barátaim, elfecséreltem az életemet. Dolgoztam. Nem szórakoztam."
Munka után édes a menekülés.
Facebook
Pinterest