Richard Layard
1935. március 15. — angol közgazdász
A jelenleg általános önmegvalósítási cél nem járható út. Ha valakinek az a kizárólagos feladata, hogy mindig kivívja magának a legjobbat, akkor az élet túlhajszolttá és túlságosan magányossá válik, így bukásra van ítélve. Ehelyett azt kell éreznie az embernek, hogy létezésének magasztosabb célja van, és ez a gondolat megszabadítja a rá nehezedő nyomás egy részétől.
Az együttérzés alapja annak megértése, hogy mindenki szenved, még az is, akire a legjobban haragszunk.
Társadalmunk számos tekintetben toleránsabb lett, ami növelte boldogságunkat. De rendjén való az, ha egy külső személy miatt felbomlik két szülő stabil párkapcsolata? Jobban fel kellene tudnunk ismerni, és nagyon jelentőséget kellene tulajdonítanunk a kapcsolat megromlására utaló korai figyelmeztető jeleknek.
A társadalom nagy gondot fordít annak megállapítására, hogy ki alkalmas örökbefogadásra, azt azonban egyáltalán nem mérlegeli, hogy kinek lehet saját gyermeke.
Minden emberi jogot a szenvedés megelőzése (vagy a boldogság elősegítése) kell, hogy szentesítsen.
Az elnyomás az egyik leghatalmasabb forrása a boldogtalanságnak.
Az egyetlen módja annak, hogy boldogok legyünk az, ha valami mással foglalkozunk - a boldogság melléktermék.
A társadalom nem virágozhat, ha tagjai nem képesek elkötelezettséget vállalni.
Nem üres bábuk vagyunk, amik attól függően dőlnek a boldogság vagy a boldogtalanság irányába, hogy honnan fúj a szél. Aktívan közrejátszunk abban, hogy milyen helyzetben találjuk magunkat, és abban is, ahogy reagálunk az adott helyzetre. Egy közmondás szerint nem az számít, hogy mit hoz eléd az élet, hanem az, hogy te mit hozol az élet elé.
Akárhogyan is mérjük a boldogságot, mindig úgy tűnik, hogy hasznos az egészségünk szempontjából.