Idézetek a mindennapokról
Hótól fehér az út, halottak a faluk; a sok kristályos nagy kopár fa, és a didergő fák sora úgy áll fehér cukorba mártva. Belepte már a malmot a fehér moha s olyan, akárcsak egy kelepce és készen áll prédára lesve; lenn a viharban reszkető kolostor és a háztető november óta küzd az estbe; s a hó csak hull, hull, hullong csendesen a végtelen, kopárbús tereken.
Minden éjjel egy sereg virág költözik az ablak üvegére, könnyű indák, álombéli fák, szirmok, ágak, levelek fehére.
Minden nap van valami meghatározó pillanat, soha nem tudhatod, mi fog történni.
Egyszerűen nincs kedvem időt tölteni olyasminek a törölgetésével, aminek semmi funkciója nincs. Az élet túl rövid ehhez.
Mindig az a legjobb pillanat, mielőtt történni fog valami. Mint amikor a férfit várod, akit szeretsz, vagy mikor épp kibontasz egy ajándékot.
Budapest az életre tökéletesen alkalmatlan. Ha csak kimegyünk az utcára, már egy csomó stresszhelyzet ér. Problémát jelent eljutni A-ból B-be, és akkor ez csak az életnek egy kis szegmense.
Ha valami ingyenes, az valahogy finomabb is.
Sajnos ma már a közönségnek is elveszett az a belső érzéke, hogy átadja magát egy meg nem tagadható folyamatnak, mert "érteni" akarja, amit látott, zavarja, ha nem tudja, mit és miért kellene élveznie. És ez az élet más területeire is igaz: mindent "érteni" akarunk, mert elveszítettük a kapcsolatot a valóság mélyebb tartalmaival, és azt hisszük, hogy intellektuális magyarázatok által kerülünk majd közelebb ezekhez.
Az ember rengeteg pénzt és időt pazarol, hogy kinőjön a fű, csak azért, hogy aztán ugyanannyi időt és pénzt pazaroljon arra, hogy lenyírja.
Idvez légy (...) szép nap, hogy rám Ismét felvirradtál 'S angyalként szólván-be hozzám Ennyi szépet adtál. Jöjj sokszor, de ha végezve A' titkos könyvekben Más van, szebben zengedezve' Fogadlak mennyekben.
Nem létezik olyan, hogy "túlságosan késő", csak "késő" van, és a "késő" mindig jobb, mint a "soha".
Mégis jó lecsó az utolsó. Jó, mert már búcsúzunk vele, de amikor a villánkra tűzött féltenyérnyi kenyérdarabbal tisztára tunkoljuk a tányért, megvigasztalhatjuk magunkat: búcsúzunk ugyan, búcsúzunk, de legalább van mitől.
Az éjszakai hívás ritkán hoz jó hírt. Nem éjszaka szokták keresztelőre vagy esküvőre meghívni az embert.
Az ősz az az évszak, ami után rögtön a tavaszt várjuk.
Felgyulladnak a lámpák, villódznak a képernyők, a gépek mozgásba lendülnek. Imádom ezt. Az érzést, hogy életre kelnek a dolgok. Fellépek a mozgólépcsőre, és megyek, megyek felfelé, mint egy lélek a Mennyországba, a gyerekkorunk cukormázas álomvilágába. Mára ez is csak egy ízléstelen tréfává változott.
Facebook
Pinterest