Idézetek a mindennapokról
Legyen bátorságod az élet nagy bánataihoz, és türelmed az élet kis bánataihoz. És ha befejezted a napi feladatodat, térj nyugovóra békével.
Az emberek megmossák az arcukat, kezüket, de vajon hányan vannak azok, akik minden nap megmossák a lelküket is?
Bizonyára jól mondják, hogy minden tárgyban kimeríthetetlen jelentés van; minden szem annyit lát benne, amennyi látóképessége van.
Ez a primitív, kényelmes, kevéssel beérő mai világ kiokád magából, igényesnek, mohónak talál, egy dimenzióval gazdagabb vagy a kelleténél. Az olyan emberek, mint mi, manapság nem tudnak élni és az életnek örülni. Aki csinnadratta helyett zenére, szórakozás helyett gyönyörre, pénz helyett lélekre, nyüzsgés helyett igazi munkára, játszadozás helyett szenvedélyre vágyakozik, az ebben a tetszetős világban nem találja meg az otthonát.
Íme a legnagyobb bölcsesség, nem tulajdonítani fontosságot annak, amit az ég küld, esőnek vagy napnak, hacsak nincs túl sok belőle, sőt még olyankor sem, hiszen egy vízözön se volt elegendő minden embert vízbe fullasztani, s az aszály sem olyan nagy sosem, hogy meg ne menekülne egy fűszál.
Ha azt látod csak, amit megvilágít a fény, és azt hallod csak, amit a hang közöl veled, úgy a valóságban sem látni, sem hallani nem tudsz.
Talán minden csillag egy szem, ami nézi éjjel a világot, s merthogy elszomorodik erősen attól, amit lát, rásírja ilyenkor a harmatot.
Fogyókúra idején is ehetünk bármennyit, csak ne nyeljük le.
A világot szinte már teljesen felosztották, ami maradt, azt szétdarabolták, meghódították, gyarmatosították. De ott vannak a csillagok, a messzi, soha el nem érhető világok, csak fel kell nézni az éjszakai égboltra. Ha tehetném, én magunkhoz csatolnám a bolygókat; gyakran jut eszembe. Elszomorító, hogy ily tisztán látni őket, és mégis végtelenül távoliak.
Elnézni a kukorica növekedését, a rügyek kipattanását, megpihenni az ekevas vagy a kapa fölött; olvasni, gondolkodni, szeretni, reménykedni, imádkozni - ezek a dolgok teszik boldoggá az embereket.
A szavak olyanok, mint a napsugár. Minél koncentráltabbak, annál mélyebbre hatolnak.
A gyerekek született panteisták,világlátásukat még nem terelte valamilyen szokványos mederbe a kultúra vagy a nyelv. Az ő szemükben még isteninek tűnik az egész titkokkal és erővel teli világ. (...) Ahogy elsajátítjuk a nyelvet, elkezdjük rögzített osztályokba sorolni az érzéki észleléseinket. Meglátunk egy fát és azt mondjuk: "fa", és úgy gondoljuk, ezzel végeztünk is. Azt hisszük, most már töviről hegyire mindent tudunk róla, és egy futó pillantást vetve rá már odébb is állunk. Közben azonban elmulasztjuk észrevenni a páratlanságát, jelenléte súlyát, léte egyedi természetét. Hályogot vonunk a szemünk elé, a szavak és az előfeltételezések ködét. Csak a szokatlan, a megrázó hatol át ezen a ködön és zökkent ki minket tespedtségünkből.
Semmit sem fürkésznek az emberek egymás dolgaiban oly mohó érdeklődéssel, mint azt, amihez semmi közük.
Amit nem fejeznek be megfelelő helyen és időben, örök időkre befejezetlen marad.
Nem az egész földet foglaljuk el, hanem csak egy lábnyomnyit, nem a hegyet, csak képét a szemünkben, nem a tengert, csak mozgékony erejét és felszínének tükröződéseit. Semmi nem a miénk, csak a látszat, ezért ragaszkodunk hozzá oly erősen.
Facebook
Pinterest