Idézetek a mindennapokról
Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk.
A széles, üres utcán egymagában jött a lámpagyújtó ember, s valami roppant vigasztaló erő volt abban, hogy jött, a maga idejében, mint mindig, lassú imbolygással a Főtér felől. Mert a nagy, magányos utcán, a sok néma kapu és ablak között, mikor bent a szobákban felnőtt emberek sírtak, ez a sok kigyúló, kicsi láng mégiscsak békességet és estét jelentett. Ó, milyen hatalmas ember egy ilyen lámpagyújtó! Amikor mindenki fejvesztetten kapkod, mindenki jajgat és panaszkodik, és sötét tikokat suttognak lezárt szobákban, mindenki fél és sír és szitkozódik: akkor ő jön egyes-egyedül, mintha nem történt volna semmi, és megszokott régi mozdulattal meggyújtja az alvó lámpásokat. Nem fél és nem sír, de amerre elhalad, jön a világosság vele az üres utcán végig. S a gyermek az ablakban didergő, nagy vágyat érzett akkor: lámpagyújtó leszek! S tudta, ha megnő, majd bejár minden utcát, ahol sötét van és hideg, és az emberek félve a szobákba bújnak. Világítóbot lesz a kezében, és rendre gyújtogatja majd a lámpásokat, hogy világosság legyen, s ne féljen senki se többet. Erre gondolt, s kint a lámpától lámpáig verődő embert nézte. Valami olyant érzett, amit még soha eddig. Nem tudta, mi az. Valami összeszorította a torkát, valami égette a szemeit, és valami fájt. És ugyanakkor, mintha valami felemelte volna, és valami ott bent a szíve tájékán nagyon szép és nagyon nagy volt abban a percben. Fel kellett szökjön az ablak mellől és berohanjon a belső szobába, ahol a nénik ültek. - Ilona néni! Ilona néni! Én lámpagyújtó leszek!
A másokkal megosztott élmények fűszerezik meg az életet.
A rendetlen otthonok sokkal kívánatosabb és gondoskodóbb környezetet biztosítanak, mint a különösen rendezettek.
Sok dolog van a világon, amin megakad a szemed, de csak kevés, ami a szívedet is vonzza - ez utóbbiakkal törődj!
Az, hogy valaki nagyon elfoglalt, ugyebár azt jelenti, hogy nagyon fontos ember. Pedig az élet is van annyira fontos, hogy néha ráérjünk. Hogy ráérjünk élni.
Jó néha sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, tele szájjal enni, hangosan szeretni, jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni, ha fáj, remegni, ha félek, olyan jó néha érezni, hogy élek.
Várni a legjobbat, de felkészülni a legrosszabbra.
Alkonyat van megint. (...) Megint vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér.
Az univerzumnak nincsenek kedvencei.
Tudatában lenni a hülyeségnek és úrrá lenni a hülyeségen két külön dolog.
Egyszer talán úgy volt, ahogy a régi mesékben áll, a tavasz: "Fény és szerelem és élet". Aki ebben még hisz, az magának hazudik.
A hétköznapi életben is vannak tragédiák.
Ha arra a pillanatra vársz, amikor minden kész, akkor soha nem fogsz semmit elkezdeni.
A középút mindig széles, de van rajta halálkanyar.
Facebook
Pinterest