Idézetek a kitartásról
Amit összenyomnak, kiszélesedik, amit gyengítenek, megerősödik.
Amikor minden összeborul körülötted, abban az a legrosszabb, hogy a romoktól nem látsz se előre, se hátra, és úgy érzed, mindennek vége. Ilyenkor tudnod kell, kire számíthatsz, és ki az, akitől meg kell szabadulnod, különben sosem állsz talpra.
Minden harcot meg lehet vívni, de van, amelyiket nem lehet megnyerni. Ám inkább veszítsünk, mint hogy előre feladjuk.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
Ha mindent elvesznek az embertől, ha semmiképpen nem győzhet, végül azt mondja: mi az ördögnek harcolok? Erre számítanak! Hogy előbb-utóbb feladja az ember. Pedig ha az ember feladja, akkor jobb, ha inkább meghal. Nem tudom feladni. Nem tudom, hogyan kell.
Nekem tényleg csak az út vége számít. Hogy közben mi történik, min kell keresztülmennem, vagyis a kanyarok, ösvények, mellékutak, buktatók vajmi kevéssé rendítenek meg. Hiszen minden útnak vannak buktatói, a kérdés csupán az, milyen gyorsan tudunk felállni, ha elbuktunk menet közben.
Kezdetben mindig vannak reménytelennek tűnő időszakok, ezen túl kell esni. Sokszor még most is előfordul, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy akartam. Ez elgondolkodtat, kétségbe ejt. Igyekszem folyamatosan fejleszteni magamat, és a műsort, és ebben benne van, hogy olykor kétségbe kell esni.
Megalázkodni vénen se szeretnék ha eddig kibírtam.
Egyedül kell harcolnia, elszigetelten harcostársaitól, ésszel és ügyességgel, adott esetben reménytelenül, mert nem várhat segítséget.
De a rendesen élő, józan ember sosem esik kétségbe. Elveszti a vagyonát: ez olyan kemény csapás, hogy egy pillanatra beletántorodik. De már szedi is össze az erejét, a sérelem maga készteti, hogy talpra álljon, hogy segítsen magán, cselekvéssel vigasztalódik. Nagybeteg lesz: de van benne türelem; amit nem lehet meggyógyítani, azt is elviseli. Fájdalom taglózza le, vonagló tagjait görcs rángatja: ő viszont a remény horgonyába kapaszkodik. A halál a legkedvesebbtől fosztja meg, gyökerestül tépi ki, szaggatja szét a hajtást, melyre érzelmei rátekeredtek: komor gyász, borzalmas seb. Ám virrad a reggel, betekint a vallás az elhagyott ház ablakán, és azt mondja: majd egy másik világban, más életben újra találkozol a kedvessel.
Mikor valami aggaszt, jobban teszed, ha nem gondolsz rá túl sokat. (...) Nos például, képzeld el, hogy szennyes ruhák hegyei vesznek körül, annyi, hogy mozdulni sem tudsz. (...) Mikor végzel vele? Meg tudod csinálni egyáltalán? Minden kérdéssel egyre bizonytalanabb leszel. De egy idő után azt gondolod majd, "végül is, nincs mit tenni", és felveszed azt a ruhát, ami ott van a lábadnál. Azt kimosod, aztán majd lesz valami. Persze közben szemmel tartod az egész szennyeskupacot is, de ha csak a távolba nézel, könnyen megbotlasz abban, ami pont előtted van. Úgyhogy fontos, hogy gondolj a mára is, és arra, hogy mit csinálsz itt és most, mert ha szép lassan, egyesével látsz neki a munkának, egyszer csak azt veszed észre, hogy készen vagy. Így könnyebben meglátni a napfényt, nem igaz?
A pályán ne vereségből tanulj, tanulj a győzelemből, jobb híján a döntetlenből. Rosszul lehet játszani, de nem nyerni akarni nem lehet.
Egyensúly: ez a kulcs. (...) Az emberek furcsa felületeken tudnak egyensúlyozni. (...) Még kiszámíthatatlanokon is. Ezt nevezik "ráhangolódásnak". A nagy muzsikusok ismerik. A szörfösök, akiket kiskoromban a Gammun láttam: ők is ismerik. Némelyik hullám megdob, de fel vagy készülve rá. Visszamászol, és újra nekimész.
Ha valami annyira nehéz, hogy végül lehetetlenné válik, nem marad más hátra, mint felhagyni a próbálkozással, és valami más lehetőség után nézni.
Néha az az érzésem, az egész gimnázium egy piszok hosszú szívatás. Ha elég kemény vagy, hogy túléld, rendben, felnőtt lehetsz.
Az emberek számtalan olyan dolgot tűrnek el, amiről azt állítják, hogy képtelenek eltűrni.
Facebook
Pinterest