Idézetek a játékról
Albertus Magnus (...) háromféle játékot különböztetett meg: 1. a "céltalan játékot" (...), amely fölszabadítja a szellemet, csiszolja az elmét és - akárcsak a zene - nyájassá teszi a szívet. A második csoportba a "hasznos játékokat" (...) sorolta: ezek közé tartoztak a lovasjátékok, amelyek a hon védelmét szolgálták. A harmadik csoportot a "megvetendő és szégyenteljes játékok" (...) képezték. Ezek vétkezésre csábítják az embereket. Közéjük számított a szerencsejáték és a színház.
Homo ludens vagyok. Játszó ember, aki játék és humor nélkül képtelen volna élni.
A römivel ellentétben az életben nem az a siker, ha te nyersz és mindenkinél jobb vagy, hanem ha úgy tudod alakítani a lapjaidat, hogy az neked jó legyen, és már "játék" közben is érezd jól magad.
- Tudsz játszani? - Tudok. - És szeretsz is? - És szeretlek is.
A fiatalemberek végül is nem tehetnek róla, hogy játszanak; kialakulatlanok, de egy kialakult világba állítják őket, s nekik kialakult ember módjára kell viselkedniük. Gyorsan előszedik tehát azokat a formákat, mintákat, sémákat, amelyek tetszenek és megfelelnek nekik, amelyek illenek hozzájuk - és játszanak.
A sakkban ölni kell a győzelemért. A góban építeni kell az életben maradásért.
Aki kártyázik, az a felejtés teljes mámorát élvezi, s külön világegyetemben él, melynek síkjait kártyalapok rakják ki.
Amikor mindent jelent, úgy játssz, mintha semmit sem jelentene.
A jelmezbálban az a legjobb, hogy az ember kibújhatik a saját bőréből, hogy más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban. (...) Hogy az ember néhány óráig azt játszhatja, hogy megváltozott, elvarázsolták, idegen és ismeretlen lett hirtelen.
Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik.
Nem követek semmiféle stratégiát vagy tervet. A trükköm mindössze annyi, hogy mindig optimista maradok, és csak akkor szállok ki, ha a vég tényleg elkerülhetetlennek látszik. Fontos úgy gondolkodni és játszani, hogy közben a nyerésre koncentrálsz.
Amikor győzöl, kialakul benned egy különleges érzék, körülvesz a legyőzhetetlenség aurája.
Ettől lesz valakiből szerencsejátékos: örülünk, ha nyerünk, de nem bánjuk túlságosan, ha veszítünk. Vagyis inkább nem bánjuk eléggé.
A játékról szóló könyvében Jan Huizinga remek példáját adja annak, hogy a játék a valóság és a látszat világa közötti villódzás "mintha világa". Az anekdota egy ifjú apáról szól, aki belépve a szobába, azt látja, hogy négyéves kisfia egy széksor első székén ül, és "vonatot játszik". Ahogy meg akarja ölelni fiát, a kisfiú megszólal: "Ne csókold meg a mozdonyt, apu, mert akkor a vagonok nem fogják elhinni, hogy igazi!"A mozdony egy szék, de olyan, mintha mozdony lenne; tudjuk, hogy nem mozdony, és mégis úgy teszünk, "mintha" mozdony lenne. Érdemes volna nekünk is gyakrabban belemenni ebbe a mintha játékba. Érdemes volna azt játszanunk, hogy nem félünk; hogy szabadok vagyunk; hogy felelősségteljes polgárok vagyunk; hogy megbízunk egymásban; hogy tudunk segíteni a rászorulókon; hogy fel tudunk építeni egy jobb világot; hogy halandók vagyunk; hogy örökké élünk; hogy játék az élet; hogy nem játék az élet; hogy van értelme az ember életének.
Akármilyen játékot is játszol, eljön benne az a pillanat, mikor a játékosoknak ki kell teríteniük a kártyáikat egymás előtt.